Nem vagyok normális tinédzser? Nagyon nem normális, hogy nem találok helyesnek egy fiút sem, és egyik nem sem érdekel, viszont a saját nemem mellett nem tudom elképzelni magam? L

Úgy érzem nem vagyok normális. Alapból visszahúzódóbb vagyok. Míg a kortársaim a buliznak, beszélgetnek arról, hogy ez meg az az idegen fiú/férfi milyen helyes és így tovább, addig én írni, olvasni, rajzolni, és amikor találkozok a legjobb barátnőmmel, akkor beszélgetni, esetleg egyet kávézni, fagyizni, vagy maximum 2 kupicányi alkoholt szeretünk meginni (szülőm engedélyével), illetve együtt vagy csak egyedül kreatív dolgokat csinálni mint pl szobám falára festeni, különböző csillámporokból egy kis üvegcsébe alkotni valamit, vagy fonni stb. Jól vagyok az osztályomban, a padtársammal meg szintén elvagyunk egymással. Erősen kezdem azz gondolkodni, hogy nem vagyok normális tinédzser a fentiek alapján? Csak egy fiú mellett tudom magam elképzelni, ennek ellenére konkrétan senki nem tetszett eddigi életem során soha. Szerelmes sem voltam még. Nem szerzek érzelmek nélkül egy fiút csak azért, hogy legyen, amivel egyrészt magamat áltatnám, másrészt beállnék a sorba is a többi lány közé.

A legjobb barátnőm leszbikus, szóval nekem teljesen elfogadott, normális, ha valaki a lányokat szereti, de nálam nem így van, ha esetleg azt írná valaki, hogy biztos az vagyok. Szoktam megnézni a lányokat, de csak egyrészt az összeállításuk miatt, másrészt az alakjuk miatt, mivel imádok ruhákat tervezni, amiket néha elképzelek, hogy állna egy létező emberen, nemcsak a rajzolt figurámon. Mi a baj velem?