Nektek mi a véleményetek erről?

A következő videó ihletett a kérdés feltevésére:

https://www.youtube.com/watch?v=Q0pVu7fyniU

A videó végén elgondolkodtam azon, hogy ez a probléma más, fejlettebb országokban megoldódott-e már valamilyen formában? Abból következtettem erre, hogy Dorkáék szinte az elsők, akik Magyarországon ilyen hírnévnek örvendhetnek gyerekként. Mivel máshol ilyen gyerekek már régen vannak, vajon tettek is valamit annak érdekében, hogy a gyerekeknek könnyebb legyen?

Ezzel nem az ország fejletlenségére akartam célozni, csupán arra, hogy mi emberek, milyen vakok is vagyunk. Engem fizikailag is bántalmaztak alsó osztályokban. Középsuliban már "javult" a helyzet, de tulajdonképpen az önbizalmam igazán csak ott tűnt el a semmibe. A szüleim persze ezt észre sem vették, mert otthon megnyíltam. Végül is hol máshol tölthettem volna ki a feszültséget, ha nem otthon? Jártam én is edzésekre, heti négyszer, küzdősportot űztem. De ez mind semmi volt. Megtanultam magamba folytani ezeket a bántalmazásokat, hogy folyton csúfoltak, kemény szavakkal dobáltak, kihasználtak, lekicsinyítettek, kiközösítettek, semmibe vettek, stb. Alsóban párszor megvertek, ekkor kezdtem el küzdősportra járni. Innentől fizikailag már nem tudtak bántani, de lelkileg totál tönkre tettek. Sosem szóltam vissza semmit, mindig csak tűrtem és próbáltam nem a családomon kitölteni ezt. Rengeteg iskolai versenyre jártam, néhányszor sportversenyekre is elmentem. Az eredményeimen tisztán látszott, hogy valami nincs nálam rendben. Sosem értem el helyezést, mindig a lista utolsói között voltam, mégis keményen dolgoztam. Ez mind az önbizalmamnak volt köszönhető. "Mégsem vette ezt észre senki".

Középiskolai ballagásomon az egyik humán tanárom odajött hozzám és elmondta, hogy mennyire becsüli azt, hogy mindig magamba folytottam ezeket az érzéseket és senkinek sem szóltam róla. Azt hittem senki sem látja. Majdnem elsírtam magam. Ekkor jöttem rá, hogy ugyan nem látszik, de sokkal erősebb voltam azoknál a férgeknél, akik nap, mint nap kikezdtek velem.

Mostanra persze már oda jutottam, hogy hiába vagyok felnőtt, hiába nőtt be az ismerőseimés az én fejem lágya is, egyszerűen tele vagyok gátlásokkal. Nemhogy a lányokkal, még fiúkkal sem megy az ismerkedés. Pár mondat után elakad a beszélgetésem bárkivel, és manapság még azon is csodálkozom, hogy szóba állnak velem.

Utóbb már utáltam az érzést, hogy néhányan a felnőttek közül tudták, hogy ilyen vagyok, mégsem tettek semmit. Ezért egyetlen célom az életben, hogy ne csak kívülről szemléljem ezeknek a gyerekeknek a sorsát, hanem segítsek megváltoztatni, amíg lehet. Szeretnék egy olyan szervezetet létrehozni, ami a problémás gyerekeket vadássza és a szüleiken keresztül változtatja meg őket. De sajnos, mivel eddig semmi eredményem nem volt az életben, így nem is lesz ez több vágyálomnál.

Vajon, ha a gyerekek nevelése jobb lenne, akkor hol tartana a világ? Milyen emberek lennének a világon? Mennyi feszültség és stressz lenne a mindennapi életben? Miben lenne jobb, és rosszabb a világ, ha mindenki tisztelettudó és toleráns lenne?