Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » A mai világban hogyan tud egy...

A mai világban hogyan tud egy fiatal teljesen önállósodni, anyagilag függetlenedni a nagyvárosban?

Figyelt kérdés
Brutális albérlet árak, hihetetlenül drága a kaja, szinte minden. A lakhatás elviszi a kereset felét (jó esetben).
2018. febr. 3. 20:09
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:

Igen, akarni kell. 18 éves voltam, amikor összejöttem a férjemmel. Érettségi után kezdtem a fősulit, levelezőn, mellette dolgoztam. Csak heti 2-3 napot, egyedül nem sokra mentem volna vele, de arra pont elég volt, hogy hozzácsapva az övéhez, volt egy csodaszép esküvőnk, összeköltöztünk albérletbe, és picit félre is tudtunk tenni saját házra. Nem éheztünk, megvolt mindenünk, minden évben belefért egy belföldi nyaralás is. A diploma után már rendesen dolgoztam, ekkor nem kezdtünk el nagyobb lábon élni. Ugyanannyiból gazdálkodtunk, a plusz bevétel ment a lekötésbe. Idén 27 leszek, nyáron vettünk egy családi házat egy teljesen élhető és fizethető hitellel. 2 hónapja szültem, de itthonról most is dolgozom, az anyasági támogatások mellé jól jön az a kis plusz.


Azért tudtuk ezt így megvalósítani, mert akartuk és tettünk érte. Nem szórtuk el a pénzünket, dolgoztam suli mellett és most sem teszek minden terhet a férjem nyakába, a baba mellett.

2018. febr. 4. 00:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim ***** válasza:
80%

Egyedülállóként piszok nehéz. Imádom a "csak akarni kell", meg az "akinek nincs semmije, az annyit is ér" jellegű megmondóembereket... Nekem sikerült, az nem jelenti, hogy másnak is fog.

Nekem úgy sikerült, hogy az egyetemet koliban kezdtem, diákmunkáztam mellette, először csak alkalmi jelleggel, aztán mikor már nem volt annyi tárgyam, akkor rendesen, utolsó évre felvettek az addigi diákhelyemre (olyat dolgoztam, ami kapcsolódott a tanulmányaimhoz), és levelezőn fejeztem be. Jelenleg Világvége-külsőn bérelek egy szobát, egy elég gázos környéken, magamnak főzök szerény alapanyagokból, és havi egyszer megyek sörözni a haverokkal. Úgy, hogy túlórázok rengeteget, amit ki is fizetnek (van, hogy másfélszer annyit kapok, mint az alapfizum), már meg tudnék engedni magamnak egy garzont ugyanitt, vagy egy szobát a belvárosban, rendelt kaját, több szórakozást, de egyrészt nincs így időm szórakozni, másrészt inkább félreteszek önerőre saját lakáshoz, és a törlesztőt fizetem a saját lakásomra, mint hogy életem végéig albérletben éljek (a sajátot is ki lehet adni, vagy el lehet adni, ha költöznék).

Ahol megbukhat a dolog:

- Nem mindenki engedheti meg a fokozatos önállósulást, mint én

- Nem mindenki járt egyetemre, és van fix munkahelye, mire végez

- Nem mindenki keres jól

- Nem mindenkinek fizetik a túlórát

- Nem mindenki bírja a heti 60+ óra munkát fizikailag és mentálisan se

- Nem tud mindenki olcsón enni (ételallergiások, vagy csak simán odafigyel valaki az egészségére...)

- Nem mindenki nő, az albérletpiac jelenleg eszméletlenül szexista, nekem szinte azonnal sikerült szobát találni, teljesen normális fiúhaverjaim meg panaszkodnak, hogy tényleg minden hirdetés úgy van megfogalmazva, hogy lány lakótársat keresnek

- Nem mindenki talál azonnal munkát, még szakmával/diplomával se

Ezt csak az önjelölt motivációs trénerek miatt foglaltam össze.

2018. febr. 4. 01:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!