Valami borzasztóan idegesít a barátom exe?
Az elejétől fogva irogat,kukkol instán.
Mikor összejöttünk megfenyegetett pedig azt sem tudtam ki ő.
Írtam barátomra és ő mondta hogy az exe és kattant.
Mikor szakítottak mindenkire ráírt, a munkatársaira,rokonaira,barátaira,közeli-távoli ismerőseire...Lejáratta konkrétan barátomat.
Most pedig megint rám írt,mert utazunk barátommal és látta a képet, és hogy kihez,hova megyünk.
Félek ha letiltom akkor csinál magával valamit mert elég kattant. Tavaly jelentkezett kommunikációra 280 ponthatárral nem vették fel. Most jelentkezik jogra ami szerinte egy alibi szak és mindig is érdekelte a "jogászat"...Jelentkezik valami tesis egyetemre meg valami full másra még. Látszik mennyire elszánt a joggal kapcsolatban...Tudja hogy én jogot tanultam és 100000% hogy verseng és emiatt akar most erre a szakra menni.
Barátom közel lakik az egyik jogi egyetemhez (1 perc séta) és nyilván a csaj pont arra az egyetemre jelentkezik...Miért is ne.
Elegem van belőle. Unom már.
Nyilván nekem kéne tiltanom és nem ezen kattognom de utálom.
Rohadtul idegesít,hogy tudom hogy barátom után koslat még mindig.
Rakosgatja ki hogy #broken #hearted pedig mi barátommal már lassan 7 hónapja együtt vagyunk. Utálom.
Gyerekes vagyok én is tudom de mit csináljak? Tiltanom kéne igaz? Én vagyok itt a leghülyébb szerintem...
Barátomnak már nem merem mondani ezt az egészet mert leb***szott múltkor is hogy fél év után mit foglalkozom vele, tiltsam a fenébe. Jogosan akadt ki tudom mert én vagyok a hülye hogy így foglalkozom vele. Ezzel pont azt éri el amit akar hogy témában van mindig.
De egyszerűen lekaparom a falat tőle már.
Meg "mindig is érdekelt a jogászat.." aggh
Sz-ard le, tiltsad le s nézd levegőnek. Ugyanezt tegye meg a párod s kedves ismerősők.
Jobban fog neki az fájni, ha levegőnek nézitek s rájön: Ő egy jelentéktelen ember.
Csináljon magával amit akar... Az ilyen nyomulós nyomozgatós zakkantak pedig csak nagyszájúak, hogy öngyik lesznek.
Ha meg az is lenne, előbb utóbb úgyis megtenné másik "csalódásnál".
Tudom... De nem bírom ki mikor ilyen aranyköpései vannak. Annyira buta fejben és annyira feltud idegesíteni hogy azt akarja tanulni amit én.
Meg leszólja hogy alibi szak.
Hát tiszta fogyatékos. Alibi szak.. Nyilván azért hullik ki az elsőéves joghallgatók 70%-a.
Mondtam neki múltkor hogy álljon le és nagyon jól tudom mi a terve meg célja ezzel az egésszel. Sumák.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!