Recepttel mindenki tud főzni, nem?
Csak én gondolom így, vagy szerintetek is így van?
Nem is értem hogy értik az emberek, amikor azt kérdezik, hogy tudsz-e főzni.
Oké vannak dolgok, amiket gyakorlatban kell ellesni, nem lehet netről megtanulni, de azért jópár ételt el lehet készíteni így is.
20 éves vagyok, otthon lakok, még tanulok, nem nagyon szoktam főzni, mert nincs rá szükség, anyukám mindig főz, max neki segítek, de feleslegesen nem főzök, mert nem fogyna el.
Sütni szoktam, bár egyszerűbb dolgokat.
Úgy gondolom, ha majd úgy lesz úgyis megtanulok főzni, ha más nem netről.
Nem, nem tud mindenki fözni recepttel. Márcsak azért sem, mert a elgtöbb esetben a receptekben vannak kifejezések, amiket ismerni kell, emellett hiába tudsz valamit elméletben, megcsinálni azért nem feltétlen sikerül.
Persze ha valaki akar, az néhány kisérlet után bele tud jönni, de kapásból nem igazán egyszerü.
Meg vannak, akik képtelenek rendesen ízesíteni az ételeket, mert félkész állapotban nem úgy érzik, ahogy a végén jó lesz.
ilyenkor inkább arra gondolnak,hogy van e benne gyakorlatod!
ha valaki úgy áll neki főzni hogy még életébe semmit sem főzött és csak szigorúan a receptet követi.-akkor hellyel-közzel sikerülhet,persze nem mindegy hogy mit főz.. de előfordulhat hogy mégsem olyan pontos a recept vagy valamit elszúrtál,-na ilyenkor számit az hogy mennyi benne a rutinod
Amikor azt kérdik “tudsz-e fõzni”, azt úgy értik, szoktad-e gyakorolni legalább ritkai alkalmakon, mert anélkül nem sokat ér a recept birtoklása. Abban igazad lehet, hogy recepttel egy bizonyos alap szinten bárki megtanulhat, de profivá nem lehet válni csupán recepttel. DE az alapszint nem biztos, hogy elég, sokan nem elégednek meg vele, tehát nem biztos, hogy felkellene vágnod ezzel.
Kb. annyi értelme van a kérdésed mondanivalójának, mintha azt mondanám “matekkönnyvvel mindenki tud matekozni”.
Részben szeretni is kell a fõzést ahhoz, hogy jó légy benne, mert gyakran türelem kell hozzá, így aki türelmetlen, az sokat hibázhat.
Én legutobb nagyon figyelmesen végig követtem egy süti receptet, mégis szinte ehetetlenre sikerült, Bár a recept sem volt pontos! Tehát kell némi tapasztalat, hogy ezt is felismerd, mert nem minden recept szentírás! Meg sokakkal az a probléma, hogy lustaság gyanánt eleve az egyszerūbb/könnyebb recepteket kapják elõ, ami megint csak egy bizonyíték arra, hogy nem igazán vágják a fõzést.
Hiába követed a recept által előírottakat, az nincs benne, hogy a tűzhelynek melegnek kell lenni.
Ehhez kell a gyakorlat.
Egyrészt vannak a receptekben "szakifejezések" (pl. készíts világos zsemle színű rántást vagy futtasd fel az élesztőt vagy rosszabb esetben keverj egy alap piskótatésztát), másrészt egy csomó recept nem ír le mindent, ami a kivitelezést illeti, harmadrészt a recept egyáltalán nem biztos, hogy jó (más kérdés, van-e egyáltalán "jó" recept, hiszen mindenkinek más a "jó").
Pl. én a saját mézes receptemet úgy találtam ki, hogy 8 db többé-kevésbé szimpatikus receptnek "átlagoltam" a hozzávalóit + a számomra leglogikusabbnak tűnő kivitelezési módot választottam (hozzávalók hozzáadásának sorrendje, pihentetés kell / nem kell, ha kell, mennyi idő kell stb)
Egy-egy új receptet többször is ki kell próbálni, mindenkinek a maga képére formálni!
Én pl. olyan nehezen tanultam meg felfuttatni az élesztőt (noha követtem az utasításokat), hogy ugyan egy ideje már megy, de még most is csak ritkán és rossz szájízzel szánom rá magam, hogy ilyen ételt süssek.
A netről aztán végképp kockázatos tanulni. Oda mindenki azt ír, amit akar.
Szóval főzni, az azért gyakorlat kérdése.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!