Hogyan dolgozzam fel a sok rosszat, ami egyszerre zúdult rám, ránk?
Múlthéten édesapám rosszul lett, mentőt hívtunk hozzá, ezzel egy időben szakított velem, elhagyott a lány, akibe másfél év után is bele vagyok bolondulva, egy gyökér miatt, mai napon kiderült a vizsgálatok alapján, hogy édesapám daganatos beteg, kilátásai egyelőre még elég jók. Közben hétfőn testvérem balesetezett, vétlen volt, semmi komoly baja nem lett, de az egyetlen autónk is oda. Ez legkevésbé fontos, hogy az autó oda. Miért történik mind ez?
Összetörtem. Zuhanyzóban sírtam egész este, hogy ne hallják mennyire zokogok. Félek az éjszakáktól, eddig is leizzadva, levegőért kapkodva keltem fel a rossz álmokból múlt hét óta, most egyenesen rettegek az éjszakától, hogy túl sok gondolat, túl sok rossz, túl sok démon.
Eddig kiegyensúlyozott életem volt és boldog voltam.
Mivel lépjek egyszerre túl egy szerelmi csalódáson, a rossz dolgokon, és mivel erősítsem meg magam, hogy támasza lehessek apának a bajban, és ez az elsődleges, amiért nem szeretnék ennyire lelki roncs lenni. Szeretnék erős lenni, de nem tudom hogyan fog menni, ez túl sok egyszerre, túl sok. Túl nehéz. Úgy érzem összeroppanok. Nem tudok enni sem egy falatot sem.
Igen, idegenektől kérek segítséget, mert ezen barátaim sem fognak tudni segíteni. Hátha valaki élt át hasonlót, aki segíthet.
Ma hozzá sem tudtam szólni senkihez, hallgattam és bámultam előre, egész testemben remegtem, pár falatot ettem.
Szörnyű lehet így látni egy szinte mindig életvidám, sportoló embert így összeroskadni. Sajnálom a barátaimat is, hogy így látnak.
Picit javult, a telefonom meglett rendőrségen leadták,benne lévő irataimmal együtt, valószínűleg elhagytam akkor.
Apa jól van, kontrollra kell járnia, egyelőre még műtétről sem kell beszélni.
Bár a szerelmi életem is rendeződne, hogy újra jól legyek. :)
Látod, soha nem szabad feladni a reményt!
Örülök, hogy meglettek a dolgaid.:)
A szerelmi életedben pedig adjon az reményt, amit a legelső hozzászólásban leírtam a vőlegényemről...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!