Túlságosan csendes, visszahúzódó ember vagyok s emiatt nem erdeklek senkit, nem foglalkoznak velem. Mit tehetnék?

Nem vagy se csendes, se visszahúzódó, hanem volt a múltadban egy időszak, aminek megoldása csendességet, visszahúzódást igényelt, és valaki(k) látott ilyen időszakodban, amikor tényleg csendes voltál, hiszen ott kerülnek helyre a dolgok. Egy minősítés miatt bennmaradtál, és azt hiszed, ha nem lennél,csendes, visszahúzódó, az nem te lennél.

Egy másik eset. Pocok elhagyja a lábnyomát, és haragszik, de nem akar tudomást venni a lábnyomairól, ami elhagyják, így fütyörészni kezd, majd dudolászni. Arra megy egy régi ismerős Gyikusz - Milyen jó kedvű vagy! - mondja Pocoknak.

És Pocoknak tényleg jó a kedve, és mivel jó a kedve, sok jó gondolatokat, azok érzéseket hoz magával.

Az oszályban, mindenki tudja Pocokról, hogy Dühös szokott lenni, panaszkodó. Ma vidám volt, a zsiráf tanárnéni és a többiek aggódtak Pocokért, hogy mi baja, hiszen, ma rossz ránézni, nem önmaga, hisz jókedve van.

Másnap Pocok nem feszegette a határait, nem volt vídám, hanem dühöngött a lábnyomai miatt. Ezek a lábnyomok sosem hanynak el, ha csak állok, és ott áll talán még ma is, ha megnem hót.

#4

Azt írta, hogy mindig is ilyen volt. Ennek a megállapításnak mi értelme volt? Tudom milyen, én is introvertált, csendes típus voltam mindig is, nem értem miért kellene ezt a helyzetre vagy idõszakra fogni.. Ha a környezete is úgyan abban az "idõszakban" élt, és õk nem ígényelték ezt, akkor ennek elég sok köze lehet a személyiséghez, nem?

Én iskola+egyetem váltásnál is nem sokat változtam, inkább olyan vagyok, hogy barátaimnak nyílok meg. De ez alapján nem látom úgy, hogy sok köze lenne a környezethez, mert egyetemen/suli váltásnál teljesen idegen környezetbe kerültem, tehát senki sem volt, aki "megjegyezte" volna, hogy ilyen vagyok. Sõt, néha valamennyire változtam, néhanap barátságos voltam ugyanabbn a környezetben, aki "megszokott így".