Miért szól arról minden emberi kapcsolatom (nem mintha túl sok lenne), hogy alá vagyok rendelve a másiknak teljesen?

Mindig a másikhoz kell alkalmazkodni, mindig úgy kell lennie hogy lehetőleg a másik legyen a boldog az hogy én mit érzek meg le van sz*rva, belém nyugodt lélekkel belém is taposhat a másik, megteszi nyugodtan mert ha emiatt esetleg belékötök, tudja hogy én járok rosszul mert én veszítem el őt. Őt meg nem érdekli egyáltalán ha engem elveszít. Veszekedésekben látszik a legjobban hogy mintha a másik egy felsőbbrendű lény lenne, csak neki lehet igaza, mindig neki áll feljebb. És ha valamikor én cseszem le valami miatt, a veszekedés vége mindig az lesz hogy még nekem kell bocsánatot kérnem. És minden emberi kapcsolatom erről szól. Miért nem lehet egy normális, nem ilyen egyoldalú kapcsolatom se?