Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Hogyha Adolf Hitlert felveszik...

Hogyha Adolf Hitlert felveszik a művészeti egyetemre, vajon megtörtént volna a II. Világháború?

Figyelt kérdés
Ha belegondoltok lehet most úgy emlékeznénk rá, mint egy nacionalista festőre, aki az elmebeteg eszméit festi fel, de senkinek nem esett volna bántódása

2017. okt. 10. 10:34
 1/6 anonim ***** válasza:
100%
Lehet, hogy nem így történt volna meg. Mindenesetre én valahol megértem a dühét és frusztrációját (NEM A NÉPIRTÁST), van egy tehetséges rokonom, őt ötödjére sem vették fel a Képzőművészeti Egyetemre, aztán a bécsi Iparművészeti Egyetemre elsőre felvették (igaz másfajta szakra). Emlékszem iszonyúan frusztrált volt és dühös, szerinte sokan protekcióval jutottak be a képzőre. Ő is egy idő után gyűlölködni kezdett, miután felvették a bécsire teljesen kisimult, normális lett. Kíváncsi lettem volna, mi lesz, ha oda sem veszik fel, nekem akkor jutott eszembe ez a kérdés. :D
2017. okt. 10. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
87%

"...utaztam Bécsbe, hogy letegyem az akadémiai felvételi vizsgát. Nagy rajzcsomaggal és a siker biztos tudatával vágtam neki ennek az útnak, mert hiszen már a reáliskolában feltûnt rajztehetségem azóta igen sokat fejlõdött. Egyetlen zavaró körülmény merült fel néha-néha: festõi készségemet túlszárnyalta rajztehetségem, és e téren is fõleg az építészet érdekelt."



"...Most tehát másodszor voltam itt ebben a szép városban, és nagy nyugtalansággal, de büszke önbizalommal vártam felvételi vizsgám eredményét. Annyira meg voltam gyõzõdve a sikerrõl, hogy a visszautasítás villámcsapásként sújtott reám. Kihallgatásra jelentkeztem a rektornál, aki kérésemre készséggel közölte velem visszautasításom okát. Munkámból mondotta minden kétséget kizárólag kitûnik az a körülmény, hogy nem festõnek, hanem inkább építésznek való vagyok, számomra tehát semmi esetre sem az akadémia festészeti, hanem annak építészeti osztálya jöhet tekintetbe. Szinte érthetetlennek látszott elõttük az a körülmény, hogy mind ez ideig semmiféle építészeti iskolát sem látogattam, és még magánórákkal sem vettem.

Lesújtva hagytam el Hansen mester gyönyörû alkotását, az akadémia Schiller téri épületét. Fiatal életemben elõször kerültem összeütközésbe önmagammal. Amit saját képességemrõl hallottam, fáklyaként világította meg a bennem lakozó kétlakiságot, amely már régen gyötört, anélkül hogy meg tudtam volna magyarázni.

Néhány nap múlva azonban már magam is tudtam, hogy egykor majd építésszé kell lennem.

Az ide vezetõ út rendkívül nehéz volt, mert amit eddig a reáliskolában elmulasztottam, az most keserûen megbosszulta magát. Az akadémia építészeti szakosztályának látogatása feltételezte az építésztechnikai iskola elvégzését. Ehhez pedig érettségire volt szükség, ami nálam hiányzott. Emberi megítélés szerint ez a körülmény tehát mûvészi álmaim végét jelentette.

Idõközben visszanyert nyugalommal és határozottsággal tértem vissza ezúttal harmadszor Bécsbe. Hajdani dacom újra feltámadt, célomat véglegesen kitûztem magam elé. Építõmester akartam lenni, mert hiszen akadályok nem azért vannak, hogy az ember meghátráljon elõttük, hanem hogy legyûrje õket."


"

Öt küzdelmes esztendõt töltöttem ebben a nimbusszal teli metropoliszban, amely idõ alatt elõbb mint napszámos, majd mint kis festõ, sikerült mindennapi kenyeremet megkeresnem. Azt a keserû kenyeret, amely még a természetes éhség csillapítására sem volt elegendõ. A nyomor hû társam maradt ez idõ alatt, sohase hagyott cserben, és mindenben testvériesen osztozott velem."


"Tekintettel arra, hogy nem voltam tanult szakmunkás vagy mesterember, hanem úgynevezett segédmunkás, többé-kevésbé akadt munka számomra. Napszámosként kerestem kenyeremet. Közben annak az embernek álláspontjára helyezkedtem, aki azzal a sziklaszilárd elhatározással rázta le lábáról Európa porát, hogy az új világban új hazát és új egzisztenciát teremt magának. Az ember lassan megszabadul a bántó, hátráltató, hivatásra, osztályra, környezetre és tradícióra vonatkozó elképzelésektõl, minden után kinyújtja kezét, amivel keresni lehet, és rájön arra, hogy a becsületes munka, bármilyen legyen is az, sohasem szégyen. Ilyen erõs elhatározással vetettem meg lábamat a számomra új világban.

Csakhamar észrevettem, hogy valamilyen munka mindig csak adódik, de persze amilyen könnyen jött, olyan hamar el is veszthette az ember.

Új életem legsötétebb pontját a mindennapi kenyér megszerzésének bizonytalansága képezte.

A tanult munkás sohasem kerülhet olyan könnyen az utcára, mint a tanulatlan, bár az elõbbieket is veszélyezteti a munkanélküliség. A napi kereset bizonytalansága pedig az egész gazdaságon megbosszulja magát. A biztos keresethez szokott falusi parasztlegény. akit az állítólagosan vagy talán ténylegesen is könnyebb munka, de még inkább a nagyváros vakító fényessége falujának elhagyására bír, rendszerint duzzadó egészséggel és nagy tettrekészséggel kerül fel a nagyvárosba, hogy azután a napi kereset bizonytalansága, a munkahelyeknek ismételt elvesztése, az ezzel járó nyomor és éhség fizikai szerencsétlenségén kívül idõvel lelkileg is megmételyezze. Ezek a viszonyok idõvel közömbössé teszik áldozatukat, és az egyébként szorgalmas ember lassan egészen elveszti önbizalmát, laza életfelfogásra tesz szert, és azoknak eszközeivé válik, akik csupán aljas indulatok végett fordulnak hozzá. Olyan gyakran van saját hibáján kívül munka nélkül, hogy tulajdonképpen már közömbössé válik számára, hogy vajon csak gazdasági okok kiharcolásáról van-e szó, vagy pedig állami, társadalmi és kulturális eszközök megsemmisítésérõl.

Ezt a lelki átalakulást ezer és ezer esetben nyitott szemmel figyelhettem meg, s minél gyakrabban volt alkalmam mindezt látni, annál inkább megutáltam a milliós várost, amely elõbb mohón magához vonzza az embereket csak azért, hogy késõbb megsemmisítse õket. Amikor feljöttek a városba, még népünkhöz tartozónak számítottak, de mire ott maradtak, már elvesztek a nép számára.

Engem is ide-oda dobált a nagyvárosi élet, s így saját magamon próbáltam ki e sorsnak a lelkületre gyakorolt hatását. A változó munka és munkanélküliség közepette a bevételeknek és kiadásoknak bizonytalansága elpusztítja a takarékosság iránti érzéket és a bölcs életbeosztás iránti hajlamot. Az ilyen ember látszólagosan rászokik arra, hogy jó idõben jól éljen, rossz idõben éhezzék. Az éhezés már eleve megsemmisíti a késõbbi bölcs életmód minden lehetõségét; áldozata elé ugyanis állandóan a jó életmód délibábját varázsolja, s ez a beteges vágyakozás minden önfegyelemnek útjába áll, mihelyt ezt a keresetet csak egy pillanatra is megengedi. Ennek a következménye aztán az, hogy röviddel az újra felvett munka után minden beosztás a legkezdetlegesebb módon háttérbe szorul, s emberünk egyik napról a másikra éli világát. Ezzel természetesen együtt jár a kis heti háztartás rendjének teljes felbomlása, mert itt is elmarad az ésszerû beosztás; eleinte egy hét helyett öt napra telik, majd már csak háromra, késõbb alig egyre, hogy végül aztán egy éjszakára rámenjen az egész heti kereset."

2017. okt. 10. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
100%
48% Köszönjük! Ez érdekes volt. :)
2017. okt. 10. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
76%

#2:


Sok mindenkinek el kéne olvasnia azt a könyvet.

2017. okt. 10. 13:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
100%
Ezek a reszletek melyik konyvbol vannak?
2017. okt. 14. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:

#5.

Mein Kampf a címe. Adolf Hitler önéletrajzi könyve.

2021. aug. 1. 23:25
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!