Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Ti hogy léptetek túl a félelme...

Ti hogy léptetek túl a félelmeteken? Egy ilyen országban már nem merek tömegközlekedni, de valahogy holnap dolgozni kell menni.

Figyelt kérdés

Nem először történt, hogy minden ok nélkül inzultáltak tömegközlekedési eszközön (valószíűleg, mert én voltam a legközelebb), és a legutóbbi sajnos betette a kaput. Félre ne értsétek, harag nincs bennem az illető iránt, pontosan tudom, hogy nem volt tudatában annak, mit csinál, és szerencsés is voltam, mert a vezető, az ellenőrök és a járőrök is perceken belül a segítségemre siettek.


Az utasok viszont a teli járművön úgy tettek, mintha semmi sem történt volna. Tudom, ez általános reakció, de örülnék, ha segítenétek kitalálni, én hol ronthattam el, és mit ne kövessek el újra.


Nem reagáltam a provokációra. Elfordultam, majd mikor nem hagyta abba, arrébb mentem. Szemkontaktust kerültem, nem szóltam vissza. Talán ott hibáztam, hogy bíztam benne, kibírom még azt a néhány megállót, és nem szálltam le azonnal (igen, az után is folytatta, hogy arrébb mentem)? Este volt, csak haza akartam érni, semmi többet, és nem kevés pénzt fizettem azért, hogy azon az elcseszett járaton utazhassak A pontból B pontba.


Mióta bejöttek a hidegebb napok, tömegközlekedést használok, de korábban biciklivel jártam. Legszívesebben most is így tennék, de vagy úgy öltözök fel, hogy alkalmas legyen a biciklire, vagy úgy, hogy megfelelően védjen a hideg ellen, köztes megoldást még nem találtam (melegítőfelső elég volt nyáron, de most hogy kabát kell, nincs olyan, amiben tudnék rendesen tekerni, újban nem gondolkodhatok).


Mit tehetnék, hogy holnap ne félve szálljak fel a járatra? Hogy kerülhetném el az ilyen eseteket?


Szóval ez egyszerre több kérdés is lenne, minden értelmes választ köszönök!



2017. okt. 3. 22:36
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
77%
Jó a fogalmazási stílusod főleg a feszültségteremtés, írhatnál regényt, akár horrort. Én tuti megvenném. De azt nem mondtad még el mi történt ami így lesújtott.
2017. okt. 3. 22:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 A kérdező kommentje:

Köszönöm, valójában nagyon szeretek írni :) Részletezni a történteket nem is nagyon szeretném, ezért próbáltam a lényeget összefoglalni a tömegközlekedési eszközökön előferdülő random kötekedő alakokkal kapcsolatban. Nem egybe futottam már bele, általában mert rendszerint rosszkor vagyok rossz helyen, jó lenne valami tipp, hogy tudnám elkerülni ezeket. :/

Ami betette a kaput, az volt, hogy rendőrig ment a dolog. Mi van ha ez az egész a külvárosban történt volna, ahol a járőr nem fordul meg kétpercenként?

2017. okt. 3. 23:06
 3/13 anonim ***** válasza:
Szerintem író os lehetnél. Teljesen beleéltem magam. Nem vicc!
2017. okt. 3. 23:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
50%
Hallottál már olyanról, hogy paprika spray? Arcon kínálod, ha nem tágít és máris kifekszik a csóka.
2017. okt. 3. 23:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
96%
Utolsó, szerinted a paprikaspray-t arra találták ki, hogy pl. egy zsúfolt buszon fújogassák? Az okés, hogy aki leáll inzultálni téged, kifekszik tőle, de másnak is simán a szemébe mehet, aki a közeletekben van..
2017. okt. 3. 23:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
Valami alkesz csöves volt? Kezdj krav magát vagy hasonlót tanulni. Ha nem is kell használnod, akkor is ad egy tartást, egy önbizalmat.
2017. okt. 3. 23:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 A kérdező kommentje:
Oké, akkor kissé módosítanom kell a kérdést: hogy tudom elkerülni ezeket a helyzeteket anélkül, hogy vissza kellene támadnom? Tanultam önvédelmet, csak nem szívesen használom, ha nem feltétlenül muszáj (utazó közönség előtt például még ha erőszakig fajul is a dolog, inkább legyen pár kék foltom, és lássa mindenki, hogy vétlen vagyok, mint hogy magyarázkodnom kelljen órákig, miért ütöttem vissza), és van egy elég határozott tartásom, de lehet, éppen ez az, ami az ilyeneknek potenciális célponttá tesz.
2017. okt. 3. 23:56
 8/13 anonim ***** válasza:

Ha önvédelmi szempontból elemezzük akkor ami történt-

1.Nem reagáltam a provokációra-demonstráltad a gyengeséged.Azzal hogy nem döntesz és nem cselekszel,a legtöbb esetben meghozol egy sokkal súlyosabb döntést.

2.Elfordultam,majd mikor nem hagyta abba,arrébb mentem-Átengedted a területedet neki,alárendelődés,a zaklató felbátorítása arra,hogy büntetlenül folytathatja.

3.Szemkontaktust kerültem,nem szóltam vissza-teljes behódolás és alárendelődés.

Nevezik ezt áldozati attitűdnek,könnyű célpontnak.


Az önvédelem azt jelenti,hogy már azelőtt cselekszel,mielőtt a zaklató ezt megtehetné,vagy kialakulna a konfliktus.

mindig a támadó kényszeríti ki a védekezést,ezért nála a taktikai előny az irányítás,ezért csakis támadásról beszélünk soha nem védekezésről,mert a támadás a védekezés.

ezért az önvédelem irányítást jelent verbálisan,vagy tettlegesen.

2017. okt. 3. 23:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 A kérdező kommentje:

Érdekes, amit mondasz, bár én kissé más szemszögből döntöttem.

- Nem reagáltam, mert az illető nem volt tudatánál, tudtam, bármit mondanék, vagy tennék, az súlyosbítaná a helyzetet.

- Arrébb mentem, abban bízva, hogy ha a közvtelen inger megszűnik, valami másra tereli a figyelmét.

- Kerültem a szemkontaktust, mert sokan ezt veszik a legnagyobb támadásnak, és az agresszor provokációnak tekinti. Ugyanez a mechanizmus az állatoknál is megfigyelhető, a szemkontaktus provokáció.


Emellett ha zsúfolt helyen vagy olyan személyek közelében, akiknek munkaköri kötelessége kezelni az ilyen helyzetet, a fenti reakciók egyértelműsítik az agresszor és a sértett szerepeit, nem merülnek fel olyan kérdések, mit mivel provokáltam.

2017. okt. 4. 00:28
 10/13 anonim ***** válasza:
100%

Mivel nem volt ébren a megszállott, megindult feléd, ennek oka tudatalattijában működő kényszer.

Egy szín, egy tárgy, a hajad, a ruházatod, testtartásod, illatod...stb

Akkár egy apróság is pl. Kék színű volt a köröd, a fülbevalód, cipőd-fűzője...stb


Kiváltotta belőle ezt a viselkedést, talán egy exe, akit azóta is utál.


Azt írod mindig megtalálnak, akkor nincs mese, használnod kell a tudásodat éles helyzetben, az élet helyzetet teremt számodra, hogy bizonyíts.

2017. okt. 4. 05:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!