Mi értele az életnek, ha csak úgy lezárul a vége és nincs csak a semmi?

Volt halálközeli élményem. Minden összefügg mindennel, és mindennek az alapja a körkörös mozgás.

Ezen gondolkozz el, javaslom. ;)

A neten találsz hitelesebb, és kevésbé hiteles leírásokat a halálközeli élmények közül. Illetőleg vannak mélyebb, és felszínesebb átélések. Az enyém abszolút mély volt, semmi fény, semmi extra, hanem a létező legmélyebb. Ezt biztatásul írom. Semmi se értelmetlen és végs soron semmi nem múlik el, viszont kiegészül folyton, és a figyelem fókusza is változik aktuálisan.

Bár mindent én se látok át.

Egyébként javaslom továbbá elmélkedned az idő mint olyan mibenlétén. Végtelen variációja van a lét megélésének. A mi érzékszerveink pusztán egy fajta variációja ennek. Így pl az időérzékelésé is.

Létezik időtlen állapot, de itt inkább idÉtlen van, ezen a bolygón. ;) Viszont annál tanulságosabb.

Létezik másfajta időhaladás. Létezik egynél több dimenziós idő megélés, visszafelé haladás, oda-vissza haladás, végtelen variáció.

Mi értelme van egy záporesőnek, ha egyszer véget ér? Vagy egy kavicsnak, ami szép lassan elkopik?

Fogadd el, bár nehéz, hogy az életünk is csak egy természeti jelenség!

Csak annyiban térünk el a kavicstól, hogy mi tudjuk, hogy vagyunk, meg hogy egyszer majd nem leszünk.

Kedves kérdező! Kicsit hosszú lesz, de szeretettel és tisztelettel kérlek Téged is, meg mindenkit, aki ráakad erre a válaszra, hogy türelemmel és figyelemmel olvassa! Szükségetek lesz Isten iránti bizalomra is. Nos vágjunk bele!

Van egy jó hír, örömhír, görögül az evangélium. Nem zárul le az életünk a halál után. „Azok közül, akik alusznak a föld porában, sokan felébrednek majd: némelyek örök életre, némelyek gyalázatra és örök utálatra. Az okosok fényleni fognak, mint a fénylő égbolt, és akik sokakat igazságra vezettek, mint a csillagok, mindörökké.” (Dániel 12, 2-3) A fenti bibliai igéből kiderül, hogy minden ember fel fog támadni az örökkévalóságra. Sokan – akik megvetették Isten kegyelmét, és nem fogadták el Jézus Krisztus áldozati ajándékát (hogy érted is meghalt a kereszten, a te bűneidért is folyt a vére) - gyalázatra, azaz a kárhozatra, örök szenvedésre támadnak fel. Akik pedig már e földön hittek Istennek, „akik sokakat igazságra vezettek, mint a csillagok, mindörökké” Istennel együtt fognak élni örök dicsőségben.

A halál után nem a semmi következik, hanem az csak egy ajtó, amin Krisztushoz jutunk. Az utolsó ítéletkor pedig az emberiség ketté lesz választva, sokan kárhozatra, kevesebben pedig Isten országába fognak kerülni. Az örökké tartó szenvedés, kárhozat leírhatatlanul borzalmas, a menny pedig leírhatatlanul csodálatos. Ez az igazság.

Isten a feltámasztásról több kijelentést tett. Például ezeket: „Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, s ha ez a bőröm lefoszlik is, testemben látom meg az Istent. Saját magam látom meg őt, tulajdon szemeim látják meg.” (Jób könyve 19, 25-26). Vagy Pál apostol megfogalmazásában: „Mert a bűn büntetése a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” Róma 6, 23

Fontos! Ebben az igében szereplő „halál” szó nem a földi biológiai halálra vonatkozik, hanem az örök halálra, a pokolra, a kárhozatra. Ezért nyújtja Isten felénk az emberiségnek szóló legnagyobb kegyelmi ajándékát, az örök életet!

De hogy ne hiányozzon a válaszomból, hogy akkor miért kell biológiailag is meghalnunk, erre is választ kapunk a Bibliából. Isten az embert örök életre, Ővele való állandó, szoros szeretet és bizalmi kapcsolatra teremtette. Olyasmire érdemes gondolni, mint az egymással őszinte, bizalmi szeretet kapcsolatban élő házastársakra, ahol nincs titok, nincs önzés, meg van a szabadság is, a visszavonulás lehetősége életünk átgondolására, egy kis csendre, magányra, de az egész kapcsolat lényege az egymásért és egymással való összetartás, a közösség, az egység is. Nagyon érdekes, ahogyan Isten a házasságot megfogalmazza: „Elhagyja a férfi az ő apját és anyját, ragaszkodik a feleségéhez. És lesznek ketten egy testté.” (1 Mózes 2, 26) Zárójeles megjegyzés: Az „egy testté” kifejezés nem csak a szexuális egyesülést jelenti, hanem a lelki-szellemi egységet is.

Térjünk vissza az eredeti kérdésre: Miért is kell meghalnunk biológiailag? Mert őseink fellázadtak Isten ellen. Ezt hívjuk ősbűnnek, bűnesetnek. (Az édenkerti esetről van szó). Isten szabad akaratot, örök életet adott, és közvetlen jelenlétét biztosította az embernek, de azzal, hogy mégis szakított a jó és a rossz tudásának fájáról, hitetlenné és engedetlenné vált. Isten nem tiltani, hanem a veszélytől védeni akarta az embert. Gondoljuk csak meg: amióta az ember mondja meg, hogy mi a jó, és mi a rossz, mi lett? Csak egy példa: felfedeztük az atomenergiát, a maghasadást és a magfúziót. Az ember készített általuk atomerőművet, orvosi műszereket is, de leginkább bombákat, amiket, ha csak egyszer bevetnének, az egész Föld elpusztulna. Hát ezért óvott Isten minket.

Következő pont: Isten szent és az ő szentsége nem fér meg a bűnnel. Ezért fokozatosan megszüntette az időkorlát nélküli életet, /120 évben korlátozta/, behozta az öregedést, betegségeket, a biológiai halált, az alkotó munkát izzadsággal tetézte, és kiűzött a közelségéből. Sajnos ilyen helyzetbe hoztak bennünket őseink. Mindnyájan ebbe az Isten nélküli, bűnös, lelki halál állapotában születünk erre a földre. És most jön az evangélium, a jó hír: Isten mindennek ellenére mentőövet nyújtott mindnyájunknak: Elküldte Jézus Krisztust, a Fiúistent, hogy a kereszten meghaljon értünk, miattunk és helyettünk, és ezzel mindazoknak, akik hisznek Őbenne, örök életet ajándékozott. „Úgy szerette Isten a világot, hogy Egyszülött Fiát adta, ha valaki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen!” (János 3, 16)

És: „Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.” (1 János 4 9-10)

Aki tehát hitre jut, annak nem árt a második halál, az Istennel fogja eltölteni az örökkévalóságot.

Összefoglalva: Kétféle élet és kétféle halál van. Az egyik élet a földi véges, bűnnel terhelt biológiai létünk, a másik az örök élet Istennel Jézus áldozatáért, bűnbocsátó kegyelméért.

Az egyik halál, a földi, ami átvezet Jézushoz. Ebből 2 módon támadhatunk fel: vagy Isten országának, a mennynek állampolgárai leszünk, vagy kárhozatra jutunk. A második halál, az örök halál. Ha itt – és csak itt teheted – megtérsz, felismered a bűneidet, igyekszel elhatárolódni azoktól, akkor lelki értelemben újjászületsz, visszatérsz az Isten által a Bibliában eléd tárt útra. A te választásod. Így szól az ige: „Elétek adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot: válasz azért az életet, hogy élhess te is és az utódaid.” 5 Mózes 30, 19) Ezért a döntésedért Isten Téged nem részesít a második, borzalmas halálban, hanem a második, örök életben Vele. Jegyezd meg: Aki kétszer születik, az csak egyszer hal meg, de aki csak egyszer születik, az kétszer hal meg! Szüless újjá Jézus által lelkileg, és akkor nem részesülsz a második halálban!

Ezt kérdezted: „Mi értelme az életnek, ha csak úgy lezárul a vége és nincs csak a semmi?” Hát ez: Istennek tetsző, boldog, hasznos, alkotó életet élni itt a földön szeretteinkkel és mindenkivel, majd odaát megtért szeretteinkkel együtt Istennel dicsőségben élni! Perspektíva erre a 70-80 évre, és gyönyörű távlat az öröklétre!

Elköszönök szeretettel és Isten áldásával.

Az első voltam. A kérdezőre és az előzőre reagálva még néhány mondat erejéig:

ez nem csak világnézeti kérdés lehet.

Vannak, akiknek van tapasztalati EMLÉKE minderről.

Pl nekem, mint kifejtettem az első hozzászólásban.

A kérdező számára, az aggódása miatt kihangsúlyozom:

nem a különféle létállapotok miatt kell aggódni,

pláne nem a végső valóság vonatkozásában.

Hanem amiatt, hogy ki mennyire él összhangban az univerzummal. Mert ettől függ a folytatás minősége mindenkor. Nincs büntetés, se dicséret, hanem minden dolog és létező: egy tőről fakad, és automatikusan a szándék és tett következményekkel jár.

A gravitáció se büntetés, hanem csak létezik itt. Tud hasznos lenni, de ölni is tud a gravitáció. Ilyen a valós azon része, amit egyébként a hindu iratok karmaként írnak le. De felejtsük el a filozófiákat és a vallásokat. Nem az a lényeg.

Azaz saját magadtól függ a folytatás. De mint írtam: az idő megélése végtelenféle lehet, változó. Itt éberen egyirányú, egydimenziós az idő, és folyamatosan haladónak érzékelt.

És mindig lehet korrigálni.

Számomra tehát nem nézet kérdése, hanem tapasztalati.

Mindenki megtapasztalja ,de itt béta,

éber állapotban nem tudatos rá.

Van, aki viszont tudatos rá, pl én, mert volt egy ilyen tudati élményem, maradó emlékkel.

(Nem drogozom, ha valaki ezt hinné; sose tettem. Máshogyan történt.)