Teljesen üresnek érzem az életem. Ha érezted már ezt, mi segített a változtatásban?

Az ember gyakran huszonéves korban szembesül a mindennapok monotóniájával. Nehéz ebbe beleszokni főleg akkor, ha diákkorában színesebb életet élt. Már neve is van a dolognak: életkezdeti krízis, kapunyitási pánik. 21 és 26 éves korom között én is átéltem, szinte már depressziós voltam. Sokat dolgoztam, keveset kerestem, azt viszont alkoholra és bulira költöttem. Nem volt tartós kapcsolatom, életcélom sem. 26 éves koromban olyan események értek, amelyek totális mélyrepülést okoztak a hangulatomban (rossz kapcsolat, hazugságok, munkahelyi konfliktusok). És amikor ezt a legmélyebb mélységet is megéltem, utána már csak felfele vitt az út. Nem mondom, hogy most rendben vagyok (40 vagyok), de elfogadtam, hogy az élet ilyen, menni kell dolgozni, minden nap ugyanazt csinálni, várni a hétvégét... és közben megpróbálom elszórakoztatni magamat filmekkel, versekkel, művészettel. A művészet azért van, hogy értelmet adjon az életnek. Nekem a művészet segített.

Enis pont ezt érzem