Hogyan lehet rászokni a cigire, illetve mi opyan jó benne és miért mondja a dohányosok nagy része, hogy le akar szokni?

Első alkalommal 11 éves voltam, nem tüdőztem le, akkor azt gondoltam ebbe nincs semmi jó és nem is érdekelt tovább. Semmi külső nyomás meg menő akarok lenni nem volt bennem, egyszerű kíváncsiságból indult az egész. Aztán 14 évesen nagyon mondták a többiek, hogy le kell tüdőzni mert az egészen más, és ez is olyan volt, hogy azt se tudtam hogyan, hát gyakorolni kellett. És mikor sikerült jó érzés volt, nem csak a szédülés, hanem ahogy zsibbadt tőle a kezem, úgy az egész. Ez megy úgy hetekig, főleg ha az ember nem rendszeresen gyújt rá, aztán meggyőzi magát, hogy neki ez milyen jól megy, hogy csak akkor cigizik, ha akar. Na ez az első buktatója ennek. Ismerek nagyon kevés olyan embert aki képes megmaradni a napi egynél, én sajnos nem álltam meg 1,5 doboznál és akkor már rohadtul utáltam. Egyrészről mert komolyan szégyelltem magam, hogy ilyen fiatalon bagózok, főleg a felnőttek előtt. Másrészt legrosszabb érzés a függőségben, hogy kell és kész. Mi van ha elfogy, este 9 van és elég lesz-e reggelig a 2 szál, meg ilyenek. Mindig is utáltam bármitől is függeni, nemhogy élvezeti szerektől. Gyengeségnek éreztem, hogy képtelen vagyok mértéket tartani, nemhogy leállni. Mentem az összes leszoktató kamu hülyeségre ami csak létezett és volt hogy bírtam vagy két hétig. Meg a ropi és a nyalóka, és hogy nem gyújtok rá, csak kimegyek a bagósokhoz beszélgetni, és hogy nem szokok vissza, csak naponta egyet fogok, mert az nekem elég. Néha kettőt, az még nem sok és aztán egy-két hónap és újra 1,5-2 doboz naponta. A másik buktató a valamihez társítás. Csak szünetben gyújtok rá, csak ha leszállok a buszról, amíg várok a buszra, amíg hazasétálok, amikor beszélgetünk, evés után, ivás közben, hogy a többit ne is említsem, szóval ebből lesz az állandóan kell, mindenhez. Anélkül reggel nem tudok vécére sem menni, addig hogy induljak el otthonról, na ilyenkor már nagyon azt éreztem, hogy ez több mint szánalmas, és mégsem tudtam leszokni. Nem volt visszatartó tényező egyik betegség sem, kivéve talán az amikor láttam vastüdővel feküdni embereket, akkor szembesültem vele, hogy ilyen is van, lehet egész életemben fekhetek valami gépre kötve és bámulhatom a plafont. Abban sem vagyok biztos, hogy megálltam volna a jelenlegi testmagasságomnál ha nem ilyen korán szokok rá, de ezt már sosem tudhatom meg. Arról is hallottam valamit, hogy képes lehet örökítő géneket módosítani, de ebből egy szót sem értettem, azért mégis elég ijesztőnek hangzott. Azt mondják az ember csak magáért képes leszokni, szerintem ez sem igaz, én biztosan nem magamért szoktam le. Semmilyen segítséget nem vettem már igénybe, kitűztem egy konkrét napot és onnantól kezdve egyetlen szálat sem fogadtam el sehol senkitől. Akkor sem ha csak ma este ezen a bulin, akkor sem ha csak a nyár végéig, nem és kész.

Tudom, hogy az első 3-4 nap volt az egyik nagyon kemény időszak, aztán a következő fél év még elég gyötrelmes, aztán megszoktam, hogy mások bagóznak mellettem és nem zavar már, aztán évekkel később undorodtam a régi tárgyainktól amibe beleivódott a füstszag, ma már az is zavar, ha mások cigijét megérzem. Részben azért mert ha én végre leszenvedtem magam róla, ne kelljen már másokét szagolnom, másrészt meg azért, mert én erős dohányos koromban is figyelembe vettem, hogy mások is léteznek rajtam kívül a világon, nem cigiztem ott ahol másokat ez zavar, nem dobtam el a csikket, nem voltam olyan tapló mint azok akiket mostanában látok. Igen az valóban igaz lehet, hogy akik leszoknak azok jobban utálják az ilyeneket, mint azok akik sohasem szoktak rá. Talán azért van, mert ha valaki én tudom milyen volt függeni ettől és mégis meg tudtam állni ha olyan helyen vagy olyan emberek között voltam. Mindettől függetlenül ha arra gondolok, hogy rágyújthatnék, sajnos azzal még mindig inkább valami jó érzésnek a hiánya jönne elő. Nem azt mondom, hogy a mai napig hiányzik, hanem hogy a mai napig el tudom képzelni, hogy cigizek és maga a cselekvés még mindig egy kellemes, nyugodt állapotot juttat eszembe. Sokkal erősebb ez a függőség mint amennyire azok gondolják akik még nincsenek benne, vagy olyan szerencsések, hogy sohasem lesznek benne.