Mit lehet tenni ezekkel?
Nemrég dolgozom Tesco kasszában diákként, és ha bejön egy banda, már borítékolható, hogy a fiatal lányokhoz mennek fizetni. Vásárlás közben, míg én dolgoznék, a pofátlanul szemtelen, megalázó beszólogatásaikat kell hallgatnom, de a magukat rendkívül eredetinek tartó egyéniségek mondanivalója mindig egyetlen téma köré csoportosul: primitív módon udvarolnak. (Ha egyedül vásárolnak, akkor persze normálisak, mint más emberek, de a csürhe, na az más tészta.)
Mindig egyértelműen elutasítom őket, és jelzem, hogy rohadtul nem viccesek, ma azonban túl messzire mentek: szokásos módon mereven nemmel válaszoltam a "csábításukra", mire az egyik gyökér ütlegelni kezdte a monitoromat, és felszólított, hogy akkor gyorsabban dolgozzak. Megfenyegettem, hogy ha nem állítja le magát, hívom a biztonsági őrt, mire békén hagyta a monitort, de továbbra is be nem állt a pofájuk. Egy kicsit megijedtem, feldühödtem, emiatt pedig elrontottam a blokkolását az egyik terméknek, akkor megint nekik állt feljebb.
Megmondtam, hogy talán, ha hagynának normálisan végezni a munkám, akkor ez nem fordult volna elő, mert nem azért vagyok ott, hogy szórakoztassam őket. Végre kiszolgáltam a gyökereket, műszak végén pedig kiderült, hogy van 3000 Ft hiányom a kasszában. Attól tartok, náluk rontottam el a dolgot, mivel nem szokott hiányom lenni, és egyedül náluk nem tudtam koncentrálni a munkámra.
Nem felelősségre akarom vonni őket utólag (hiszen hogyan?), hanem rávilágítani arra, hogy mivel pénzzel dolgozom, a legkisebb hiba is elég, hogy odalegyen X napi fizetésem, ahogyan a mainak is búcsút inthetek. Legközelebb azt tervezem, hogy felfüggesztem a munkámat addig, amíg az idióták be nem fogják a szájukat, és egyszeri figyelmezetés után hívom az őrt is, mert így nem vagyok hajlandó pénzzel dolgozni, hogy az ilyen állatok a berendezés rongálásával, és paraszt beszólásokkal próbálják elterelni a figyelmem. Egyébként az utcán is inzultálnak, ha éppen akkor megyek dolgozni, amikor ők jönnek visszafelé a Tescóból.
Van valamilyen tanácsotok ebben az ügyben? Nem ismerem annyira a vadbarmokat, hogy esetleg, miután megtagadom a kiszolgálásukat, nem fognak-e egyszer megállítani az utcán csürhéstől. De ez egyszerűen megalázó, hogy nekik mindent szabad.
Két évet húztam le kasszásként, egyet hiperben, egyet drogériában.
Az első, amit megtanultam, hogy kell felszívódni, ha gyanús alakok közelednek. Hiperben, ülőkasszában ez sajnos nem játszik :(
A második, amit megtanultam, hogy kell feltűnésmentesen behúzni a támadásjelzőt.
Érdemes jó viszonyban lenni az őrökkel, hogy ne kelljen külön szólnod nekik, elég legyen a tekinteteddel jelezni feléjük a problémát, ha a közelben vannak, vagy ha már elindultak, de baromira nincs kedvük dolgozni, és lomhán vánszorognak a kasszád felé, annyival megsürgetni őket.
A legfontosabb pedig: soha nem pazaroltam időt arra, hogy figyelmeztessem a vevőt, hogy márpedig hívni fogom az őrt, ha... Elkezd parasztkodni? Jó, bunkózzon tovább az őrnek, nem a kasszás dolga konfliktusba velük, arra vannak az őrök, ilyeneknél azonnal nekik kell jelezni.
Innentől fogva ugyanis a következő történik: te szóltál, az őr vagy jön, vagy nem, ő fogja tartani a hátát, nem te, mert a rendszer logolja, hogy te mikor húztad be a jelzést.
Ami még nyerő taktika lehet: nem válaszolni a bunkó vásárlóknak, egyszerűen úgy kell tenni, mintha meg se hallanád, amit mondanak, és kizárólag annyit kell szólni hozzájuk, amennyit a munkakörülmények megkövetelnek (pontgyűjtő van-e, ennyi és annyi lesz, jó napot, viszlát).
Elsőre nem sikerült higgadtan kezelnem, mert nem vagyok hozzászokva. Nem sértődtem meg, de egyetlen akadály még nem jelenti azt, hogy más munkát kellene keresnem. Szép is lenne így élnem az életem. Sosem jutnék egyről a kettőre. :D
Másrészt tenni szeretnék azért, hogy ne így álljon ez a helyi "raj" banda a tescós kasszásokhoz. Nem lehet ezt annyiban hagyni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!