Előfordult már veletek, hogy csak utólag jöttetek rá, hogy az életetek egy korábbi szakaszában milyen jó dolgotok volt és borzasztóan visszavágytok abba az időbe?
Sajnos én most ebben az állapotban tengődök. Nagyon hiányzik a 2013-tól 2016-ig tartó időszak. Akkor még a legtöbb dolog nagyon egyben volt az életemben és őszintén tudtam boldog lenni, csak sajnos túl természetesnek vettem ezt az állapotot és nem becsültem meg annyira, mint kellene.
Most, hogy az az időszak véget ért és azokat a dolgokat, amik akkor boldoggá tettek, már csak nagyon kis adagokban kapom, egyre gyakrabban vagyok szomorú és merülök bele a nosztalgiázásba. Pusztító a gondolat, hogy talán már sohasem lesz olyan újra semmi, mint akkor volt!
Kíváncsi lennék hasonló történetekre, tapasztalatokra, hogy ti, hogy birkóztok meg ezzel az érzéssel.
Köszönöm a választ! :)
Annyit még hozzátennék, hogy 23/F vagyok és légyszíves ti is írjátok le a korotokat és nemeteket.
Gyermekkor, általános iskola.
:/
Akkor tudjuk leginkább értékelni mindazt, amit birtoklunk, amikor elveszik tőlünk.
Lehet, hogy most kis adagokban kapod a boldogságot, de evidens, hogy ha megnyitod a csapot, bőven folyik belőle a víz. Mindennapos, ugye? De ha holnap a Szaharában ébredsz majd nélküle, akkor már nem fog érdekelni, hogy hogyan mérték ki kilóra a boldogságot, csak egy dolog jár majd a fejedben: nem fenyegetett a szomjhalál.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!