Benneteket nem idegesít az a tény, hogy mi 100 év múlva már sehol sem leszünk?

Én azon szoktam néha elmélkedni, hogy vajon előttem 50-100 évvel mi volt. Kik laktak itt ezen az udvaron, milyen volt, mit tettek ők hozzá, és így tovább. Akkor ugyanúgy az övék volt, ahogy most a miénk. 100 év múlva pedig lehet olyan emberek fognak itt élni, akikhez semmi közünk, nem is ismerjük. És akkor az övék lesz, ugyanúgy, ahogy most az enyém. Addigra már a cuccaink is elévülnek. Gondolj csak a gyerekkori ruháidra, dolgaidra. Hol vannak már? És fáj, hogy más gyereknél, kukában, stb, vannak? Nem. Naugye.

Mi értelme van, ha maradnak fenn utánunk személyes dolgok, ha senki sem fogja már tudni, hogy kik voltunk? Vegyünk például egy régi, 100-150 éves sírhelyet. Számít az, hogy még mindig megvan a kő a névvel és a dátummal, hogyha senki sem tudja, hogy ki is volt ő, és nincs egy élő hozzátartozója sem? Nem. Érdekes számomra is megnézni, hogy hű, milyen régi, és elelmélkedni egy kicsit rajta, hogy milyen is volt a világ akkoriban, és ő is a mi földjeinken járt, de semmi nem kapcsolódik már ehhez a személyhez. Szerintem nincs értelme fennmaradni addig, amikor már senkinek köze sem lesz hozzánk. Emlékek nélkül a sírkő is csak egy kő.

Nem idegesít, inkább furcsa belegondolni, hogy milyen az, amikor nem leszek. Nyilván semmilyen, de nehéz elképzelni a semmit. :)

Ha valamiért is sajnálom, hogy nem leszek itt, az inkább távolabbi események miatt van. Mondjuk szeretnék 1 milliárd év múlva a Földön lenni, mert akkorra az Androméda galaxis beteríti majd az éjjeli eget. Sajnálom, hogy ezt a látványt már nem fogom megérni. Bár az is lehet, hogy az emberi faj sem éri meg.

11:33

Az a személy vagyok, akinek egy régi sírkő láttán emelkedett érzései támadnak, könnyezni kezd, és szomorúság önti el szívét, mert hiányozni kezdenek számára a letűnt korok és emberei, még ha nem is ismerte őket. Számára nagyon fontos, alappillérnek nevezhető tulajdonság.

Tehát: nem értek veled egyet a sírhelyes leírásoddal.

Nem idegesít, inkább kicsit szomorúvá tesz.

Gyerekkoromban írtam naplót, rendesen, papírra. Nem azért, hogy újraolvassam. Hanem arra gondoltam, ha majd valaki megtalálja, ahogy jelenleg a régészek találnak régi emlékeket a földbe temetve, akkor megismerhetnek. Lehet, hogy híresség leszek, és a felfedezett füzetecskéim majd értéknek számítanak XD Hát... bevallhatom, hogy a szelektív hulladékgyűjtés áldozatául esett eddig minden, amit magamról az utókornak akartam hagyni.

Sajnálom, hogy (legalábbis ezzel a mostani tudatommal, a mostani testemben) nem fogom látni, mi jön, de nem hiszem, hogy többmilliárd ember sorsát bárki is megpróbálná megismerni.