Hogyan lehet objektivitásra tanítani valakit aki már felnőtt?

Családtagjaim mind érzelemlények, csak én vagyok az egyetlen viszonylag logikus szemléletű..

Ők viszont gyakran nem tudják elkülöníteni a tényeket az érzelmektől, pillanatnyi hangulatuktól.

Ha úgy alakul, hogy emlékeztnem kell őket a tényekre, vagy arra amit ők maguk mondtak ki saját szavaikkal mondjuk egy vita hevében (pl. egymással folytatott vitáikat nekem akarják kibeszélni), akkor megkapom, hogy:

- én mindenkit csak kritizálni tudok

- azért mondom, mert biztosan gyűlölöm őket

- érzelemmentes robot vagyok

- egyáltalán nem is szeretem őket

Holott mostanában külön figyelek arra, hogy véletlenül se kritizáló stílusban fogalmazzak..

pl. nemrég egy beszélgetésben megjegyeztem anyámnak, hogy nem csoda, hogy tesómék ilyen negatívan reagáltak egyik felvetésére, figyelembe véve azokat, amiket nemrég egymás fejéhez vágott mindkét oldal fülem hallatára.. erre jött a kritika, hogy "ő nem azt érdemli a szeretetéért cserébe, hogy folyton kritizálom"..

Én viszont egyáltalán nem érzem az ilyesmit kritikának, hanem sokkal inkább ténymegállapításnak. Az én fejemben élesen elkülönülnek a tények, megtörtént események azoktól az érzésektől amiket érzek. Az végképp fel sem merül bennük, hogy netán azért mondhatom ezeket, mert eredetileg ők maguk mondták..

Miért kell ezeket összekeverni? Mit lehet tenni, hogy kicsit objektívebben szemléljék a világokt és önmagukat is?