Külsejük miatt visszahúzódóak, milyen életetek lett felnőtt korotokra?

Én 22 éves koromban rájöttem hogy teljesen mindegy mit csinálok, fogynom nincs miből, izmosodni sem nagyon tudok, de attól még mozgok mert sokkal jobban érzem magam tőle és jobban bírom a fizikai munkát is. Attól hogy nem vagyok megelégedve magammal lehetek még csinos és lehet még magas az önbizalmam, elkezdtem szoknyákat venni meg csinosan, nőiesebben öltözködni, ami nagyon sokat dobott rajtam. Sokáig rövid hajam volt lány létemre amit megnövesztettem és sokkal jobban áll ez szerintem. Azóta magasról teszek arra hogy a külsőm miatt cikiznek és eljárok emberek közé, adom önmagam, sok barátom lett, van párom is akivel nagyon jól érzem magam és ő neki így vagyok szép. Ennél több nem is kell én azt mondom. Tiniként mindig is szégyelltem a külsőmet, mert akkor nem is álltunk jól anyagilag, ruháim sem nagyon voltak. A hajam 10 évesen rövidre kellett vágni mert beleragadt valami és azt kivágva nagyon csúnya volt így levágtuk és nem volt türelmem növeszteni.

25/N

28 vagyok.

Világ életemben otthonülős voltam és kiközösített, a mai napig sincs ez másképp. Egyszerűen senki nem keresi a társaságom, én sem másét.

Igazából a munka ami éltet, mert legalább hasznosnak érzem a napom. De amikor itt van 2-3 nap "szünet" akkor csak döglök itthon és gondolkozom hogy van e bármi értelme az életemnek.

Igazából nagy céljaim nincsenek, barátnőm évek óta nincs, sok éve még randit sem tudtam összehozni, gyakorlatilag nem is próbálkozom már, teljesen belefáradtam. Ha néha megyek bármerre akkor leginkább egyedül szoktam.

Túrázás, közlekedési múzeumok, elhagyatott helyek, bringázás, ezek amik érdekelnek, lehetőleg minél kevesebb emberrel szeretem magam körülvenni.