Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Mit kéne tennem? Nem tudom...

Mit kéne tennem? Nem tudom már kiben kéne bíznom

Figyelt kérdés

2 éve együtt vagyok kis kihagyásokkal a barátommal. Ő roma származású. A családom eddig teljesen elfogadó volt, a barátom nagyon udvarias és okos. Mindenki szerette őt, a 4 bátyám is. Aztán egyszer elmentek a bátyáim a Közvágó hídhoz, ha jól tudom, nem tudom mit kerestek ott. És azt mondták, hogy a barátom ott verekedett, és késsel fenyegetőzött. Mondtam, hogy biztos nem ő volt, hiszen ismerem őt. Aztán apám fejét is teletömték azzal, hogy a barátom egy "retkes ci.ány". Az apám azt mondta, hogy ha még egyszer látják a bátyáim a barátom, nyugodtan verjék meg (normális az ilyen apa?)... Aztán kb 2 hete a barátomat tényleg megverték, kék-lila foltjai voltak, nagyon rosszul festett. Azt mondta családi dolog, nem akar róla beszélni. Nem erőltettem. A bátyáim pedig azt mondták nem árulhatnak el semmit a küldetésükről (elmebetegek). Aztán voltunk egy buliban és odajöttek hozzám a barátom haverjai és azt mondták, ha még egyszer meglátják a bátyáimat, 3 hónap múlva 4 darabban fognak előkerülni a hulláik a dunából (nagyon kemények akartak lenni, de engem sikerült megijeszteniük). Nem tudom, hogy kiben kéne bíznom, a barátom titkolózik, a bátyáim meg megőrültek az apámmal együtt.A barátomnak azt is felajánlottam, szakítsunk, ha neki akk jobb lesz. De azt mondta h ne. Én nagyon szeretem őt. És eddig a bátyáimat is szerettem...

15/L


2017. ápr. 27. 20:56
 1/8 anonim ***** válasza:
41%
Napalmot a roнadéknak!
2017. ápr. 27. 21:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim válasza:
A bátyáid meg apukád biztos nem akarnak neked rosszat. Nem vagyok rasszista, de a romákban megvan az ilyen féle mentalitás. Én biztos lennék benne, hogy nem hazudtak a bátyáid.
2017. ápr. 27. 21:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:

Nem vagyok cigány ellenes. De amit írsz, az alapján nem bíznék a barátodban. Lehet, hogy a bátyáid is igazat mondta a verekedésről. De milyen család az, ahol össze verik egymást? Miért nem hajlandó erről beszélni. Vagy miért barátkozik olyanokkal, akik megfenyegették a bátyáidat?

Az természetes, hogy ő nem akar szakítani. De abban sem vagyok biztos, ha te szakítasz, akkor nem fog veled is agresszív lenni.

2017. ápr. 27. 21:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:

>Aztán voltunk egy buliban és odajöttek hozzám a barátom haverjai és azt mondták, ha még egyszer meglátják a bátyáimat, 3 hónap múlva 4 darabban fognak előkerülni a hulláik a dunából


És szerinted ha ilyenek a haverjai, akkor mennyi a valószínűsége hogy ő maga is ilyen, miközben ráadásul a bátyáid is ezt állítják hogy látták?

2017. ápr. 27. 21:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:
A haverjairól eddig is tudtam. De elvileg gyerekkoruk óta ismerik egymást. És nem mindig ilyenek elvileg. De a barátom nem verekedne, ahogy én ismerem. A családja nagyon rossz. De az ellen nem tehet, az apja szokta is verni, de nem annyora mint amennyire a bátyáim szerintem megverték. Nem akarom elveszteni, mert már annyi ideje együtt vagyunk, nem igazán tudom nélküle elképzelni az életemet. És tudja h tudom h titkol valamit...
2017. ápr. 27. 21:38
 6/8 anonim ***** válasza:

Az pont teljesen mindegy hogy mennyi ideje ismerik egymást, ha régóta ismeri őket, akkor pláne nagy az esélye hogy maga is olyan. Hisz ha neki nem tetszene ez a viselkedés, akkor nem haverkodna velük, ennyi idő alatt pedig bőven volt ideje megismerni őket.

Ráadásul még titkolózik is előtted.

2017. ápr. 27. 23:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim válasza:

Az semmit sem számít, hogy kinek milyen barátai, vagy családi környezete van. Kíváncsi vagyok, mi lenne, ha az előző válaszolókat is a baráti köre alapján ítélnénk meg :)


Kedves kérdező, beszélgess el a családoddal, és mondd el nekik, hogy tévednek. Nem az számít, hogy a barátod másokkal hogy viselkedik, hanem az a lényeg, hogy téged hogy kezel. Ha veled is erőszakos, agresszív, akkor érthető, miért verik el azok az emberek, akik szeretnek téged. De ha ez egyáltalán nem jellemző, akkor a családoddal van a baj.

2017. júl. 12. 00:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:

Nem akarok negatív lenni, de én is tapasztaltam, jártam már meg az efféle naivitásommal:


"Aki korpa közé keveredik..."

2017. júl. 12. 02:30
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!