Miért baj az, ha valaki túlképzett egy állásra?
Ezt én sem értem, bár nekem is mondták már nemegyszer.
Előfordult, hogy diplomát követelő munkahelyre jelentkeztem egyetemi diplomásként, és azt mondta a HR-es, ez túlképzettség, nekik főiskolai diploma is elég, a csoportvezetőknek is az van, és kerülni akarják, hogy ebből konfliktus keletkezzen.
A másik érv az szokott lenni, hogy "majd több pénzért elmegy máshová".
Nem világos számomra ez, hiszen szerintem ha valakit érdekel egy munka és végezni akarja azt, a kínált fizetést pedig megfelelőnek tartja, akkor nem kell azon aggódni, hogy kellemetlenül fogja érezni magát bárki is, vagy megpattanna tízezerrel többért egy másik helyre a munkavállaló.
Ettől függetlenül én nagyon gondolkozom azon, hogy letagadjak pár dolgot az önéletrajzomban, mert tapasztalatom szerint így vagy nem vesznek fel, vagy a fenti érveket hozzák, vagy ha fel is vesznek, rám bízzák négy ember munkáját.
Még a rendszerváltás előtt valóban örültek a munkáltatók és a dolgozók is, ha "értékelték" a tudást, az akarást, és gyakorlatilag azzal lehetett a ranglétrán előrébb jutni, ha bebizonyítottad, hogy rendelkezel az adott munkakörhöz szükséges gyakorlati tudáshoz.
Rendszerváltás óta totál mindegy: van egy lista, milyen munkakörhöz milyen végzettség kell, és ahhoz milyen fizetés jár.
Ha a végzettséged ennél magasabb, azért nem vesznek fel, ahhoz magasabb fizetést kell(ene) adni, de ha a munkáltató nem tud annyit fizetni, akkor mondja, hogy túlképzett vagy, ő megelégszik egy kisebb tudású valakivel.
Le kell tagadni, hogy többet tudsz (=magasabb végzettséged van), mint ami az adott helyen szükséges!
Mert aki túlképzett, az jó másra is...jobb és komolyabb munkára.
Bármikor adódhat neki egy szakmailag jobb lehetőség és ezért ott is hagyja a Sz@r munkahelyet.
Egy alacsonyabb képzettségűnél is lehet ilyen, de lényegesebben kisebb az esélye, valamint, azért olyan nagy csodák nincsenek a fizetések terén hasonló munkakörökben.
Minden munkáltatónak alapvető érdeke, hogy akit felvesz, az maradjon is nála dolgozni a lehető leghosszabb ideig, és ne az legyen, hogy már a jövő héten felmond a túlképzett alkalmazott, mert jött egy igazi (szakmailag, emberileg, pénzügyileg) megfelelő ajánlat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!