Hogyan szakadhatnék el a múltamtól így huszonegynéhány évesen, hogy ne a régi szép időkön töprengjek egyfolytában?

Hajlamos vagyok nosztalgiázni a régi szép időkön, valószínűleg ennek az az oka hogy egy semmirevaló, sikertelen életű huszonéves vagyok életcélok nélkül, kilátástalan élettel. És a kutyának se kellek. Valószínű ez az oka annak hogy kb. napiszinten eszembe jut a múlt, a kiskorom és középiskolás korszakom amikor valahogy még minden jobb, egyszerűbb, kellemesebb volt. És kicsit fáj, hogy azok az idők véget értek, most meg ami van az a nagy semmi, amiért nincs értelme élni. És teljesen életképtelen vagyok, nem tudom hogy önthetnék tartalmat a jelenembe, a jövőmbe, nem tudok semmi értelmeset kitalálni pedig sokat gondolkodtam már rajta.