Milyen jelei vannak, ha valaki pályát tévesztett?

Ezen mostanában sokat gondolkozok, hogy jó helyen vagyok-e, megéri-e ennyi energiát és időt pazarolni egy szakba, amiben nem is vagyok teljesen biztos, hogy nekem való. Néha úgy érzem, csak hitegetem magam azzal, hogy szeretem és mert nem merném bevallani a családom, de saját magam előtt sem, hogy pályát tévesztettem. Soha semmit sem hagytam félbe eddig, amibe belekezdtem, azt végig is csináltam és mintha ugyanez lenne a helyzet most az egyetemmel is. Nem tudom. A jelei a rossz döntésemnek, hogy egyre motiválatlanabbnak érzem magam, nem látom, hogy mihez kezdhetnék magammal egyetem után, pedig vannak olyan tárgyaim, amiket szeretek és érdekesnek találok. Egyre gyakrabban veszem észre magamon, hogy irigykedve hallgatom más szakos barátaim beszámolóit, hogy milyen lelkesek a saját szakmájukkal kapcsolatban és azt kívánom, bár a helyükben lennék.

Én is elnézést kérek a kesze-kusza megfogalmazásért :), de jelenleg így érzek sajnos.

Én is leírom a saját példám, hátha segít valamit. :)

2015-ben kezdtem az egyetemet politológus szakon. Már az elején se nagyon élveztem, de úgy gondoltam, hogy majd hozzászokom, ez már nem a gimnázium, itt máshogy mennek a dolgok. De aztán egyre rosszabbul éreztem magam, nem volt kedvem órákra járni, nem volt kedvem az idióta szaktársaimhoz, akik valahogy annyira élvezték az egész szakot, mert egyszerűen nem értettem, miért szeretik (igen, ők valszeg nem tévesztettek pályát :D). Folyamatosan azon gondolkodtam, hogy mit csinálhatnék, hogy egy kicsit jól érezzem magam végre. Hiába sikerült minden vizsgám, félévkor beadtam a jelentkezésemet felvi.hu-n orosz szakra. Még nem voltam benne biztos, hogy átmegyek, mert elég maximalista tudok lenni, és úgy éreztem, hogy ha itt hagyom ezt a szakot, amit elkezdtem, akkor az egyenlő a kudarccal. Aztán végül is a második félévem teljesen meggyőzött, hogy ez nem nekem való. Hiába ültem be az óráimra, mindig teljesen mással foglalkoztam, már az sem kötött le, ami előző félévben igen, és már barátkozni se próbáltam senkivel, teljesen elhatárolódtam, és csak arra tudtam gondolni, milyen jól érezném magam, ha azt a nyelvet és kultúrát tanulhatnám, amit annyira szeretek, az oroszt. (már fiatalabb korom óta érdekelt egyébként, egyszer magamtól is elkezdtem gyakorolni, amikor még volt szabadidőm)

Na, a sztori vége, hogy év végén meghoztam a nagy döntést, és most szeptember óta már orosz szakon tanulok, és azt kell, hogy mondjam, hogy életem egyik legeslegjobb döntése volt. Büszke vagyok magamra, hogy meghoztam ezt, és egyáltalán nem érzem kudarcnak az előző szakomat, inkább úgy tekintek rá, mint egy nagyszerű tapasztalatra, hogy az ember nem mindig hoz jó döntéseket, de addig kell kijavítani őket, amíg lehet. Teljesen más érzés volt az első nap, az első ZH-k, meg a vizsgaidőszak, mint politológián. Imádom, ahol most vagyok, és végig szeretném csinálni.

Szerintem mindig az a legfontosabb, hogy az ember azt csinálja, amit szeret, még akkor is, ha mások nem ezt várják el tőle. Az a legfontosabb, hogy magunknak feleljünk meg, és ezáltal jól érezzük magunkat. :)