Segített már valakinek a lelkisegély telefonos szolgáltatása, megkönnyebbült, hogy kibeszélte a problémáit, milyenek az emberek, akik segítenek?
Figyelt kérdés
Miskolci érdekelne leginkább,de a többi is jöhet csak irjátok oda a várost2016. nov. 14. 15:45
1/3 anonim válasza:
Egyszer egy haverommal fél éjszakát átbeszélgettünk velük. Akkor még éjszakai volt, fülkéből és volt valami ingyenes szám, eredendően "betyárkodni" akartunk nem szomjasan, egy buliból hazafele.
A végén egy zseniális hármas beszélgetés lett, több 10 éve volt, de mai napig nem felejtettem el. Haszna nem volt végül is, de ezek tudtak már akkor is valamit, az biztos :)
2/3 anonim válasza:
Egyszer igen. Nagy gáz volt, és minél többet agyaltam rajta, annál inkább arra jutottam, hogy nincs megoldása. Aztán, ahogy elmagyaráztam egy idegennek, akinek ugye jellemezni kellett a helyzetet, meg minden körülményt, az agyamban is sikerült rendszerezni az információhalmazt, és csak ez kellett. Szóhoz se jutott szegény nő, mert ahogy végigmondtam a mondókám, rá is jöttem a megoldásra, úgyhogy elmondtam neki, mit fogok csinálni, és megköszöntem, hogy milyen sokat segített. Szerintem azóta is hülyének néz :D
3/3 anonim válasza:
Igen. Aranyosak, kedvesek, mondják, hogy mit csinálj és mit ne csinálj, és ami a legfontosabb, hogy tényleg akarnak segíteni :) Nyugodtan hívd fel őket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!