Létezik olyan hogy első kapcsolat nagyon hosszú ideig, akár egy életen át tart és a felek hűek egymáshoz? Milyen gyakori?
Nem túl gyakori. Az emberben van egy természetes kíváncsiság. Akkor is, ha jó az adott kapcsolat. 10-20 év után már előjönnek olyan gondolatok, hogy milyen lehet valakivel először csókolózni. Amit ugye egy ilyen hosszú kapcsolatban már nem él meg az ember.
De persze nem lehetetlen.
Láttam már rá példát.
Ő pedig a nagymamám volt. Nagypapám volt az első szerelme, és élete végéig szerették egymást.
Szerintem ez nagyon ritka, én talán csak nagyszüleimet ismerem akik ilyenek, de ebben sem vagyok biztos.
Korosztályomból (20-30 éves korosztályra gondolok) nem ismerek egyetlen párt sem akiknek az első kapcsolata lenne a jelenlegi. Voltak olyan ismerőseim ebből a korosztályból, akik nagyon hosszú ideig együtt voltak és első kapcsolata volt mindkét félnek, de aztán szétmentek. Éppen idén. Az egyik pár 13 évet volt együtt a másik 9 évet. Ennyi a pozitív amit meg tudok említeni, egyébiránt szerintem az első kapcsolatok elég hamar tönkremennek, az is ritka hogy 1 évig kitartanak, nem hogy egy életen át. Szerintem 25 éves kor alatt nem is érdemes életed szerelmét keresni... vagy keresheted, csak ne lepődj meg pofáraesel.
Lehet, hogy van ilyen (egy a tízmillióhoz) de én nem hiszek benne.
Azt még talán elfogadom, hogy emberek esetleg leélik egymással az életüket, bár mindkettőjük első kapcsolata esetén ez is kétséges.
Nagyon nagy szerencse kell hozzá, hogy 13-16 évesen így válasszon párt valaki és egy életre szóló jó döntést hozzon.
Azt viszont szinte képtelenségnek tartom, hogyha mindketten szűzen ismerték meg egymást akkor 80 éves korukig senki más ne legyen az életükben, még kíváncsi kaland szintjén sem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!