A keleti emberek mitől olyan higgadtak?

Náluk általánosságban nem az egyéni, hanem a közösség érdeke van előtérben. Így képesek önuralomra, mert a tágabb én (=közösség) érdekeit veszik inkább figyelembe, nem a sajátjukat, így képesek elvonatkoztatni, kevesebbel beérik, kevésbé akaratosak, erőszakosak nálunk.

A hisztizést nem kapcsolnám össze az étrenddel; világéletemben lobbanékony természetű voltam, akárhogyan táplálkoztam is. Viszont azt észrevettem, hogy amikor rendszeresen meditáltam, alapjáraton sokkal nyugodtabban kezeltem a nehéz helyzeteket, és a keletieknél a meditáció sok esetben a mindennapok részét képezi.

Szerintem inkább a kulturális különbségekből adódó nevelés az oka. A keleti szülőkre jellemző a vasszigor (nem hiába létezik a sztereotípia). Egy indiai lánynál az számít lázadásnak, ha este kilenc után ér haza a könyvtárból (még akkor is, ha mondjuk nyugaton él a család). A keleti (főleg távol-keleti) szülők hajlamosabbak az akadémikus karrier felé tolni a gyereket (ezen a tényen alapul az "okos/zseni ázsiai" sztereotípia is), amit fegyelmezett, és megfontolt munkával lehet elérni, nem dührohamokkal.

A nyugati, fehér szülők alapvetően jellemzőbben "lesz-rják" a gyereküket, minden meg van nekik engedve, a szülők sok dolog felett szemet hunynak, köztük a hisztit is ráhagyják a gyerekre, aki persze, hogy hozzászokik, vagy pedig a figyelemfelkeltő sírásba menekül, amire a válasz a túlzott babusgatás, ami megint nem jó a gyereknek, és így felnőtt korában is könnyebben elveszti a fejét, mert nem tanulta meg gyerekként, hogyan uralkodjon az érzelmein mások (szülők, felnőttek) segítsége nélkül.

A Föld bármely részén találsz nyugodt embereket. Egyik feltétel az hogy kicsi legyen a népsűrűség. Például a mongol sátrakat nem szokták 10 emeletesre építeni mert panelházban éreznék magukat és idegeskedhetnének a szomszéd miatt. Sőt egymás mellé sem, hanem olyan távolságra hogy azt sem tudod van-e szomszédod.

Máig megvan a falu széli szomszédmentes szülői házam, és van egy panelom is. Tök mindegy hogy vörös húst eszek-e vagy életerőt fokozó fokhagymát, kicsi népsűrűségű helyen tibetieket megszégyenítő a nyugalmam. Még akkor is ha netán barkácsoláskor csúnyán megsérülök. Míg városon egyik legnagyobb idegbajos is lehetek. Például ma a takarító vállalkozót kellett meggyőznöm hogy az ajtókat nem kenje össze kakihoz hasonló anyaggal mert takarítani hívtuk ide. Gondolta ahol sokan vannak arra cseszni kell rá. Minél nagyobb a népsűrűség, annál nagyobb az emberi hülyeség és a stressz.

Egy másik lényeges hogy ne függj másoktól. Például a tibeti vagy a skandináv vadonban nem rohangálnak sárga csekkekkel. Mert minden közművet maguk oldanak meg mint régen a parasztházaknál vagy tanyákon. A munkahelyük is otthon van és nem főnök utasításainak felelnek meg. A természettel való szimbiózis is egy fontos szempont. És ez itt Magyarországon is kivitelezhető.

Régen nekem is ez volt a benyomásom a távol-keletiekről, hogy milyen nagy a belső önuralmuk, nyugalmuk.

Aztán mikor volt szerencsém kint élni Japánban egy ideig, rá kellett jönnöm, hogy ez pusztán megtanult norma, sokszor nem is belső nyugalomból fakad, csak pusztán borzasztóan illetlennek számít, ha valaki kinyilvánítja a negatív érzelmeit, ezért elfojtják, mert a legfontosabb norma, hogy nehogy terhére legyenek a közösségnek bármivel.

Aztán meg persze jó sokan szorongóak és görcsösek lesznek tőle, és jön az öngyilkosság.

Persze nem mindenkire volt ez igaz, néhány japán valóban nagyon derűs és nyugodt személyiség volt alapból is.

Személyes véleményem, hogy már túlzásba viszik az érzelmek elfojtását, mert egyszerűen nem hatékony. Csomó félreértéshez vezet, ha minimálisan sem juttatják kifejezésre, ha valamivel nem értenek egyet, nem tetszik nekik, és a teljes elfojtás is egészségügyi problémákhoz vezethet.

Egyik véglet sem jó: se az, ha mindenre bepöccen és ugrik az ember, de az sem, ha soha nem engedi a gőzt egy kicsit sem.

Itt Magyarországon is összebarátkoztam aztán japánokkal, voltak köztük, akik "elnyugatiasodtak", és ők is erről számoltak be, hogy míg Japánban éltek, folyton stresszeltek, és nem mutattak ki semmit, de nyugatra érve jobban felengedtek. És akkor sem lettek agresszív állatok :D A sok éves nevelés nem tűnik el nyomtalanul. De nem végletesen éltek.

A kajához szerintem sincs köze.

Egyébként meg, ha már kaja: mindenkinek más és más a bélflórája, emésztése, semmilyen diétára nem lehet általánosságban ráhúzni, hogy ezt és ezt fogja okozni.

Pl. a szódabikarbónát kivétel nélkül gyomorbántalmakra ajánlják, nekem viszont pont hogy attól fájdul meg, mert borzasztóan savhiányos vagyok, ami viszont kevesekre igaz, ezért nem szokták észben tartani még az orvosok sem sokszor, hogy van ilyen...