Akik pucoltak már halat, csirkét, kacsát vagy bármilyen állatot, hogyan vettétek rá magatokat, hogy kioltsátok az életét?
Megmondom őszintén hogy idáig egyszer sem sikerült még rávennem magam arra, hogy elvágjam egy tyúknak a nyakát vagy fejbe vágjak és kibelezzek egy halat. Valahogy ilyenkor az empátia, együttérzés és a sajnálat támad fel bennem, ami által teljesen képtelen vagyok megtenni. Egy ismerősöm egyszer rá akart venni, hogy levágjak egy tyúkot, én majdnem sírva fakadva rohantam el, másnap mindenféléket ordibált felém, majd megkérdezte, hogy "te férfi vagy?" Mondtam, igen, amire azt felelte, hogy "te nem férfi vagy, hanem egy kis takonyg'ci, egy nyámnyila anyámasszonykatonája, aki még a saját maga érdekeiért sem képes kiállni".
Szóval első és legfontosabb kérdés, hogy hogyan bírjátok rávenni magatokat, hogy egy élőlénynek kioltsátok az életét?
Második, melyik állatot hogyan vágjam le?
Harmadik, hogyan tudtok a belsőségei közt turkálni akkor, amikor frissen kivérzett és szinte érezni a testmelegét mindezt annak a tudatában, hogy ő az előbb még élt és virult, most meg egy élettelen húshalmaz mondhatni egy "tárgy" lett?
Én se szivesen vagdalnék le állatot, bár szükség esetén nem lenne gond.
Viszont a helyedben az "ismerőst" tuti nyakonbasztam volna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!