Milyen volt a mindennapi élet 50 évvel ezelőtt?

Becsukták az ajtót, és ablakot. Elővették a kisrádiót (ami egy havi fizuba került) és a Szabad Európa rádiót hallgatták titokban. Ott mondták be a híreket hogy mi történt a világban főleg Nyugaton mert onnan jött. Mivel a köztv akkor is csak a szocialista híreket nyomta és nem a valóságot.

A posta és újság vonaton érkezett a legtöbb helyre, eléggé lassú volt a kommunikáció is. Volt telefonközpont és volt az a variáns hogy előre bejelentetted napokkal hogy hova akarsz telefonálni és elég sokat is fizettél érte majd megtehetted. Az otthoni telefon luxus volt, csak a "pártembereknek" otthonában volt megtalálható. (Gyárvezető, rendőrkapitány, tanácselnök, TSZ elnök stb.) és ők is telefonközponton keresztül kommunikáltak...a legtöbbjüket egy BM-es (Belügyminisztériumi) tiszt hallgatta folyamatosan vagy egy olyan ember aki "beépített" ember volt a központban.

Mivel még a vezetékes telefon is ritka volt, az emberek szívesen és sokat leveleztek egymással.

Mivel a közlekedés is egészen másmilyen volt, sok mai ingázó akkor hétfőtől péntekig távol volt a családjától. Ugyanakkor a falvakban sokkal inkább biztosított volt a megélhetés, ezért nem kellett mindenkinek 20-50 km-re városba járni dolgozni.

Sokkal többen éltek falun, és a városiak jelentős része is első generációs városlakó volt, aki hétvégén ment haza a szüleinek segíteni a kertben (családosok is). Mivel az autó sokkal ritkább volt, cipelték a táskáikat, fogták a gyerekeik kezét vonathoz, buszhoz menve. Ilyen szempontból nehezebb, küzdelmesebb volt.

Viszont stabil munkahelyek voltak. Aki valahová bekerült, ha megbecsülte magát, akkor akár nyugdíjig ott dolgozhatott. A lakáshitelek alacsony kamatúak voltak, emellett sokaknak utaltak ki tanácsi lakást (mai neve: önkormányzati bérlakás). Sok gyár/intézmény is építtetett saját házakat, amiket saját dolgozóik kedvezményesen vehettek meg. Így egy házban sokszor hasonló korú és azonos gyárban dolgozók kerültek össze, emiatt nagyobb volt az összetartás.

Általában a társadalmi szolidaritás nagyobb volt. Ha valaki rosszul lett az utcán vagy vonaton, hamarabb akadt, aki segített neki. Általában véve könnyebben megszólították egymást az emberek, könnyebben kértek és adtak egymásnak segítséget idegenek is.

A nagyvilág dolgairól a hivatalos csatornákon eltorzítva értesültek az emberek. A kisember nem ártotta bele magát a politikába. Örült, hogy véget értek az ötvenes évek és az '56 utáni megtorlások. Örült annak, hogy békén hagyja a rendszer. Ha akarta, a Szabad Európát hallgatta, de erről családon kívül nem beszélt. Munkahelyen tabu volt beszélni arról, hogyha templomba járt, megkereszteltette a gyerekét stb. A tehetséges és ambíciózus ipari dolgozókat nyaggatták, hogy lépjenek be a pártba, ami elől nehéz volt kitérni (általában a párttagság feltétele volt a vezető beosztásnak egy gyárban). Tanároknál még inkább ment az ideológiai nyomás. Őnáluk különösen rossz néven vették, ha templomba jártak. Ennek ellenére én is személyesen ismertem gimnáziumi tanárnőt, akinek a férje evangélikus lelkész volt. Kemény asszony volt, nyilván sokat nyelt emiatt évtizedeken keresztül. Egyetemi/főiskolai felvételnél számított a szülők foglalkozása (munkások gyereke előnyben, értelmiségiek és vállalkozók gyereke hátrányban volt), szülő párttagsága előny volt, meg az is, ha a felvételiző sokat nyüzsgött a párt ifjúsági szervezetében, a KISZ-ben.

Szabad idejükben az emberek (családosok is) sokkal többet jártak össze beszélgetni egymással. Sokkal több volt a zenés-táncos kulturált szórakozási lehetőség, ahol fiatal (dolgozó) felnőttek párra találhattak. Nem is volt ám ennyi magányos 30-35 éves!

Csak egy részét írtam le annak, amit kérdeztél, de így is rendkívül hosszú lett. :DDD Legyen most elég ennyi.