Hogyan tudnám elengedni Apukámat? (Gyász)
3 éve veszítettem el. Nagyon közel álltunk egymáshoz, de sajnos ettől függetlenül előtte nagyon csúnyán összevesztem vele s úgy voltam vele, hogy majd akkor kérek bocsánatot, ha kijön a kórházból, mert nem akartam, hogy azt higgye, hogy búcsúzom. (Nagy esély volt rá, hogy hazajön, de az orvosok hibáztak...)
Sajnos az elmúlt 3 évben kialakult nálam pszichés alapon az IBS és már nagyon nem bírom elviselni és emiatt magamat sem. Tudom, hogy ennek az alap oka, Apu elvesztése. Nem akarom Őt elfelejteni, csak szeretném valahogy elfogadni a tényt s amennyire lehet, teljes életet élni.
Hogyan tudnám mindezt megtenni?
N26
válasza:Minden gyászoló érzi ezt - nem csak az, aki összeveszett- hogy hibázott, hogy jóvátenne dolgokat, de nem tudja. Ez a tehetetlen, önvádoló gyötrődés a gyászmunka része.
Ha szólhatna apukád hozzád, biztos, hogy megvigasztalna, megbocsátana és azt szeretné, hogy boldogan élj...
Van egy nagyon szép Grimm mese(Grimm felnőtteknek szóló meséket is írtak) A szülők elveszítik a kisgyereküket, és nem tudnak vigasztalódni, egyre csak sírnak. Anya álmában megjelenik a kisgyerek és panaszolja, ne sírjatok a könnytől nehéz az ingem, nem tudok haladni az égi utamon. (Ott más törvények vannak már, a fizikai törvények evilágra szorítkoznak.) Akkor abbahagyják a sírást, és megnyugodnak.
Igazából az, hogy összevesztem vele, "hab a tortán". Alapból borzasztóan hiányzik. Ő volt a másik felem, aki szavak nélkül is tudta hogy mi a bajom, akivel bármit megtudtam beszélni...egyszerűen ő volt a minden...
Igyekszem tudatosan a szépre gondolni vele kapcsolatban, de egyszerűen a tudatalattim nem engedi s sokszor előtörnek a gyötrelmes kórházi napok, az utolsó napok, amit senkinek sem kívánok, hogy olyan állapotban lássa a szerettét.
Valahogy a tudatalattimmal kellene ezt leboxolnom, mert egyre nehezebben viselem :(
Köszönöm, hogy megosztottad velem ezt a kis történetet, nem hallottam még róla :)
válasza:Sajnálom. Fogadd részvétem.
Menj ki hozzá, és:
- kérj tőle bocsánatot most, ha akkor, amikor a kórházban volt, nem akartál. Szerintem ezt akkor jól tetted.
- mondd el neki, hogy nagyon szereted, és nagyon hiányzik neked
- mondd el neki, tudod, érzed hogy ő mindig is szeretett téged, tudod, hogy sohasem tudott hosszabb ideig haragudni rád
- kérd, segítsen neked túllépni ezen az állapoton, segítsen téged odafentről, hogy ismét egy egészséges, normális életet tudj élni
Figyelj oda az apró jelekre, figyeld az életed eseményeit, főként, amikor valami váratlan dolog történik. Olyankor gondold át, miért pont az a valami történt, és mit kell tenned egy olyan helyzetben.
Ha bármikor tanácstalan vagy, tedd fel a kérdést: apa mit mondana? apa mit tanácsolna?
Meg fogod kapni a választ! Meg fogod érteni, tudni fogod, hogy mit üzen! Érezni fogod, hogy veled van!
válasza:Rengeteg emléketek volt, sokat segített, nevelt, rengeteget tapasztalt s tanult élete folyamán. E életét már befejezte. Légy boldog, nem kell tovább szenvednie, már egy következő fokra léphet.
Ezeket realizáld, legyél velük tudatában.
Köszönöm, hogy írtatok.
Most ez lehet, hülyén fog hangzani, de egyszerűen nem tudok kimenni hozzá...Amikor meghalt, eldöntöttem, hogy minden hónap 9-én viszek neki egy szál vörös rózsát. Ez ment is egy darabig, de valahogy olyankor mindig azt éreztem, hogy "itt egy pofon, látod a sírját, fogd fel hogy nem jön vissza", vagyis véglegesíteni próbálta bennem az elvesztését.
Én mindig is úgy gondoltam, hogy hiába ment el, Ő "nem a temetőben van", hanem bennem, a házban, mellettem. A mai napig beszélek hozzá magamban, lefekvés előtt kérem, hogy segítsen, adjon bármi jelet...
Viszont annak borzasztóan örülök és hálás vagyok, hogy felnőttként (kívül, belül) teljes mértékben Rá hasonlítok és erre nagyon büszke vagyok. Kivételes ember volt. És amikor valami olyasmit csinálok legyen az egy akaratlan mozdulat, szokás vagy bármi amit Ő is csinált, a párom már mondja meleg hangon, akárcsak Apukád :)
Tudom, hogy Ő azt akarná, hogy boldog legyek, de azt is tudom hogy tudja, hogy ez nem ilyen egyszerű. Ebben is olyan vagyok mint Ő. Hiába mondta mindig, hogy rendben van, de Ő sem tudta feldolgozni, túl tenni magát a mamáék halálán még 16 év után sem.
Amikor a kórházban feküdt egy bizonyos állapotban az utolsó napjaiban bocsánatot kértem tőle és bármit odaadtam volna azért, hogy visszajöjjön...de akkor már választ nem kaptam...:'( azóta ezt többször megtettem, mert egyszerűen a lelkiismeretem nem hagy...de így nem olyan, mintha leültünk volna megbeszélni...
Nagyon köszönöm a tanácsokat, igyekszem megfogadni őket!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!