Utálok felnőtt lenni. Más is van így ezzel?

23 éves lány vagyok, és utálok felnőtt lenni. Tavaly fejeztem be az egyetemet, és nagyon hiányzik a diákélet. Hiányzik a koli, a barátok, a bulik, és még a tanulás is. Olyan jó volt, hogy akkor még nem kellett mindig komolynak és felelősségteljesnek lenni, sok korombeli között voltam, mindig rá lehetett venni valakit, hogy menjünk el ide-oda, szórakozzunk, vagy akár csak beszélgessünk egy kicsit. Soha nem éreztem magam egyedül. Ha bármi probléma volt, mindig számíthattam a szüleimre, hogy segítenek, mind anyagilag, mind érzelmileg. Mióta befejeztem a sulit, mindez nincs meg. Egész jó munkát találtam szerencsére, viszont egy másik városban, úgyhogy azóta egyedül élek. A kollégáim rendesek, vannak új barátaim is, de mégse ugyanaz. Mindenki dolgozik, munka után fáradt (én is), max hétvégén tudunk programot csinálni. Hétköznap sokszor még a hobbijaimhoz is túl kimerültnek érzem magam. Szüleimet is csak 2 hetente tudom látogatni, mert elég messze laknak. Olyan magányosnak és elveszettnek érzem magam néha, pedig nem vagyok egy tehetetlen ember. Innentől már csak ennyi lesz élet? Ebből áll felnőttnek lenni? Csak a munka, és ennyi?

Tudom, nem kellene nyafognom, amikor olyan sok embernek még állása sincs, és alig tud megélni, de ezt muszáj volt kiírnom magamból. Más is érzett már így? Hogy tettétek túl magatokat azon, hogy felnőttetek?

Előre is köszönöm a válaszokat!