Van olyan ismerősötök, aki szinte minden hozzá közelálló emberrel megutáltatta magát?

Én :D

De viccet félretéve.

Általános sulis "barátaim" le se szartak az után hogy vége lett a sulinak, akik "barátaim" voltak 8 évig, azok utána majdhogynem oda sem köszöntek. Érdekes hogy azok bezzeg akikkel nem voltam jóban, azért néha odajöttek pár szót váltani, pont ezért furcsálltam hogy az egykori barátaim le se szarnak.

Szakközép úgy ahogy van felszínes volt, sulin kívül semmi programunk nem volt együtt, és ott is dettó ez volt, hogy ahogy vége lett nem is beszéltünk többet.

Egyetemen eleinte alakultak barátságok, aztán a "baráti kör" kb egymás kibeszélésén és kihasználásán múlt, abból nem kértem, meg ott is egyre kevesebbet látja az ember az ismerős arcokat, főleg mikorra végeznek, és most hogy kvázi csak a diploma van hátra, már sehol senki. Mindenki melózik, családja van, másokkal jár el...és nem maradt mellettem meg senki. Szökőévben 1x rám írnak ha kell nekik valami, de semmi összejövés, sörözés.

Lakótársammal is úgy vagyunk, hogy eleinte közös programok voltak, mára már max napi 1x összefutunk a konyhában.

Rokonsággal sosem igazán tartottam a kapcsolatot, plusz volt egy időszak mikor napi szinten ontották a sok hülyeséget facebookon, akkor tiltottam őket, arra berágtak, onnantól kb nem beszélünk, vagy max ha nagyon muszáj. Velük max ünnekeken váltunk pár szót, de igyekezek akkor is inkább távol maradni, mert mit jópofizzak olyanokkal akikkel kb zéró a kapcsolatunk.

Apámmal gyűlöljük egymást, öcsémmel meg anyámmal szoktam beszélni, de mostanában velük is 1-2 hetente 1x telefonon.

Tipikusan az az ember vagyok, aki akár munkában, akár suliban, akár bárhol ha ott van, nem zavar senkit, de ha nincs ott sem hiányzik senkinek.

Nem is feltétlenül azt mondom hogy megutáltattam magam, csak szimplán nem számítok senkinek.