Túlélni a Karácsonyt vki nélkül, akit nagyon szeretünk, de sajnos már nincs közöttünk. Hogyan?

"Mit csinálsz h ne legyél szomorú?"

Azt hiszem ilyenkor jó szomorúnak lenni, nem elűzni kell a bánatot, hanem átélni, és úgy túl leni rajta, a túljutást pedig nem szabad sürgetni. Sajnos manapság ezt kívülről sem tisztelik (és így mi magunk sem), gyakran vágják a fejünkhöz, hogy "de hát már egy hónapja, miért nem tudod túltenni magad ezen", pedig szerencsétlen gyászoló pont ezt teszi, csupán egy hónap vajmi kevés; átélni az év neves napjait a szeretett személy nélkül - kérdésben a válasz, hogy minimum mennyi idő is egy természetes gyászfolyamat.

Elfogadod, hogy már nincs közöttünk, és elfogadod, hogy ez fáj. Talán nem véletlen, hogy Karácsony a téli napfordulót követi, a mélypontra épül, nem Szent Iván éjre, ez nem az öröm ideje, hanem a reményé, hogy mostantól újra hosszabbodnak a nappalok. De előbb le kell süllyedni a mélybe, hogy utána elindulhassunk kifelé.

Valaki kifejezetten szembenéz a bánattal, például végighallgatja Mozart vagy Verdi Requiemjét, akár élő hangversenyen. Nagy bátorság és próbatétel, és nagyon felszabadító, persze az ilyet nem szabad erőltetni, valakinek erőteljes lökés kell, másnak jobb a lassú, kevésbé fájdalmas út.

Ha behatóbban érdekel a halál és a gyász, utánanézhetsz Elisabeth Kübler-Ross nevének.

Hasonló helyzetben vagyok, csak nem egy éve történt, hanem régebben.

Gyorsan letudom a kötelező jópofizást, aztán elintézem, hogy mindenki hagyjon békén. Általában karácsony éjjel futni is elmegyek: Üres az utca, hideg van, senki nem piszkál, egyedül lehetek.