Mit lehet tenni egy ilyen családi helyzetben?

Először is, azért nem a családos kategóriába tettem, mert itt nem is a rokoni kapcsolat, hanem az emberi viselkedés a lényeg.

Másodszor: a szöveg helyenként arra szolgál, hogy levezessem az idegemet, tehát az esetleges csúnya szavakért, sok felkiáltójelért, meg a hosszú szövegért nem felelek!

A helyzet a következő: néhány napja még egészen békésen éltünk itthon a szüleimmel (én 18/L vagyok), amikor jött a hír, hogy jön az unokatestvérem (legyen M) és a kisfia (legyen Á). Hát, oké, előfordult már ez, nem gondoltam ebben semmi különöset. Anya azt mondta, hogy csak pár napra jönnek. Oké...

Amúgy M épp válik a feleségétől (aki legyen Cs). Igazából most nagyon nincs is hol laknia emiatt. Ők, a szülők és a kisfiú ezelőtt amúgy nagyon messze éltek, de M itt született a mi városunkban, az anyja is itt él (legyen I), tehát úgy vélem, hozzá fog majd visszaköltözni egy ideig. Cs meg épp Törökországba utazik, ezért van most a kisfiuk, Á az apjával. Cs pedig kikötötte, hogy az anyóshoz a gyerek nem mehet, jöjjenek hozzánk. Arra a pár napra... amiből végül is másfél hét lett. Cs a telefonban letagadta, hogy bármikor is mondta volna, hogy csak pár napról van szó... Már ez a kezdés iszonyú pofátlanság, ráadásul az anyám akkor úgy tervezte (hétfőn érkeztek meg), hogy elutazik a nővéremhez, aki már külön él, színházjegye volt, szóval programja. Bár ezt szerintem ő cseszte el, mondhatta volna, hogy nem, ne gyertek ide. De hát akkor néhány napról volt szó, meg hát válófélben levő családot csak nem utasíthat el mogorván.

Mindegy, megérkeztek hétfőn.

Oké, nem baj, én szeretem is a gyerekeket amúgy, hát mi baj lenne. M ugyan elég unalmas, beszélgetni nem lehet vele, a humora borzalmas, de gondoltam, elleszünk a gyerekkel. Hát nem... iszonyúan fárasztó egy kölyök, semennyire sincs megnevelve (hiába mondtam, hogy tegye le az öngyújtót, azt hol a fenében találta, mintha süket lett volna, elveszi bármilyen holmimat, a kést, kalapácsot, mindenre úgy tekint, mintha a sajátja lenne), kukkol fürdés közben, odanyúlkál mindenhez szó nélkül, kopogni képtelen, és a legrosszabb, hogy MINDENHOVA jön utánam. Szarni se hagy, már elnézést. Válogat, neki nem jó a tejfölös, sajtos tészta, neki makaróni kell. És akkor M evésnél elkezdte mondani a gyereknek, hogy ugye, ez nagyon finom, de amit anyád főz, az sokkal jobb. EZ MI?!?! Befogadtuk őket, anyám főz nekik, és az orra előtt mondja, hogy a főztje nem elég jó?! Ráadásul épp azt a nőt istenítette ezzel, aki válik tőle.

Amúgy meg mindenhol széthagyják a cuccaikat, a kutyát leűzik a fotelból, ahol csak ő szokott feküdni (oké, még ez a legbagatellebb dolog, de annak a kutyának is van joga a helyén feküdni, ahol már 8 éve fekszik háborítatlanul)... ha már itt vannak, akkor igazán betarthatnák azokat az íratlan szabályokat, amik a családunkban vannak.

Szegény anyám (ma reggel utazott el) tegnap tiszta ideg volt, nem akart engem így itt hagyni, viszont fontos neki ez a pár nap a tesómmal, sokat dolgozik és nem lát világot.

Az a legrosszabb az egészben, hogy M egyszerűen szarik a gyerekére nevelés kérdésében. Egyszer sem hallottam, hogy rászólt volna, pedig én már bizonyos dolgokért rég sarokba állítottam volna. És nem vagyok kőszívű.

Most elmentek strandra. De azt is istentelen hangzavarral reggel hétkor.

Oké, általában elég sokáig alszom, de azért a reggel hét óra szerintem még egy normálisan fekvő embernek is korai... A gyerek csapkodta az ajtót, kiabált, a macskát nyúzta, úgyhogy kiszóltam, hogy légyszi, legyetek már halkabbak. Aztán visszafeküdtem, de azért még indulás előtt beszóltak az ablakon, hogy na ők elmentek, elvitték a biciklimet, de azért majd visszahozzák. Hát... köszönöm, hogy visszahozzátok a biciklimet... de kit érdekel ez a legkellemesebb álmom közepén?

De amúgy meg egész nap itthon vannak. Még ez se lenne nagy baj, de feltűnhetne M-nek, hogy ez milyen remek alkalom, hogy foglalkozzon a fiával (aki amúgy az anyjával van többet, vagyis hát a válás nem hivatalos kimondása óta csak vele volt), és ne hagyja, hogy öngyújtókkal játsszon meg kukkoljon... Egyáltalán nem értem, ha én lennék az ő helyében, folyton játszanék a kisfiammal, mesét olvasnék neki, nevelgetném, próbálnám a lehető leginkább beleadni magamat most, mert hátha nem hozzám kerül jog szerint, és később kevesebb alkalom lesz rá...

Apám dolgozni ment most, amúgy ő meg egész nap dolgozik, de elméletileg majd intézkedik, mivel M az apám nővérének a fia, tehát az ő vére.

Nyilván az sem lenne jó, ha kiraknánk őket, megharagudnának, de... ez egyszerűen elviselhetetlen. M anyja egyébként imádja a kisfiút, nem is értem, hogy miért nem mennek hozzá. Cs csak fenyegetőzik ezzel a "megtiltom, hogy odamenjen" dologgal. M pedig fél Cs-től, mert egyszerűen képtelen a sarkára állni, mint egy rendes férfi. Nem értem, hogy nem háborodik fel azon, hogy a saját felesége nem engedi a közös gyereküket a nagyanyjához. Elvégre Á félig M gyereke, szóval simán megtehetné, hogy elmennek oda.

De még jól is fordulhatnánk a dologhoz, csak én most vagyok túl az érettségin, örülök, hogy élek, rossz heteim voltak, anyámnak is, és pont a legdögmelegebb időszakban jönnek a nyakunkra, amikor éjjel-nappal félmeztelenül flangálnánk a lakásban, és nagyon hirtelen jött az egész, felkészülés nélkül.

Kissé összevissza az írásom, nem tudom, mennyire vehető ki, sok mindent biztos ki is hagytam, de legalább a csúnya szavakat is...

Ti mit tennétek ebben a helyzetben? Mit tegyek én?