20-21 évesen ha valaki egy csődtömeg, annak már mindegy nem?

Első dolog amire visszavezethető minden rossz szerintem az,hogy gátlásos,önbizalomhiányos alak vagyok,de még ha esetleg a gátlások el is tűnnek,akkor is alig tudok megszólalni,nem tudok mit mondani még családnak se,általában ezzel a pár szóval dolgozok:

igen,nem,aha,hát ja,ühüm,a-a,ja és hasonló egyszavas válaszok,esetleg egy tőmondat.Ha már valamire egy összetett mondattal tudok reagálni,esetleg magamtól ki tudok egyet mondani már tisztára büszke vagyok magamra.

A másik dolog meg,hogy érzéseket se tudok kifejezni.Nem is tudom sírtam-e már el magam valami miatt(ami nem tv-ben volt hanem való életben),arra se emlékszek mikor örültem annyira valaminek hogy önkívületben voltam.

Kb 8-10 éve már barátaim sincsenek,akkor gyerekkorban azért még könnyebben mentek a dolgok.

Pénzem természetesen nincs semmire,kedvem dolgozni nincs,minek is dolgozzak mikor semmi célom nincs...

Szóval,hogy lehet ilyen helyzetekből kikerülni,mikor valakinek teljesen céltalan az élete?

A sablonszöveget mellőzzük ha lehet,mert pl én hiába járok el sportolni,ott is ugyanolyan láthatatlan ember vagyok,nem tudok semmit mondani max vigyorgok mint a tejbetök.