Mit tegyek ha elszúrtam az egész életem? (legalábbis én úgy érzem) 13L

Anyámék sose foglalkoztak velem, vagy ha mégis akkor is csak a földbe tiportak, még ha ők nem is tudtak róla. Így hát a rossz dolgok bennem maradtak, mint például a lustaság, és ezzel egyedül sajnos nem bírtam megküzdeni. A mai napig lusta vagyok... Ebből adódóan egy csomó lehetőséget kihagytam (nem mintha sok lett volna, de azért voltak) és nem tanultam, és emiatt már az álmaimat is kezdhetem eltemetni, mert reménytelennek tűnik, hogy valaha még zongoraművész vagy zenész leszek, hisz még alig tartok valahol, mert nem gyakorolta soha rendesen... Nem is tanultam soha rendesen, így úgy érezem, hogy már esélytelen, hogy legyen belőlem valami. Lehet, hogy túlreagálom, de én így érezem... A fogszabályzómat sem hordtam rendesen, és ez is nagyon bánt. Csak most kezdek észbe kapni, igen most, mikor már késő. Nekem már soha nem lehet kedves és szép mosolyom... Pedig én a mosoly erejében hiszek. Nem tudom, úgy érzem, hogy mindent elszúrtam. Hülye voltam, sokat hülyéskedtem, olyanokon nevettem amiken nem kellett volna, hazudtam és nem adtam önmagamat. Féltem, mindentől. Önbizalom hiányos voltam és nem tettem ellene semmit, senki nem segített és mára már odáig fajult, hogy az utcán remegve megyek végig. Soha nem álltam ki magamért, és most így kerültem abba a nyomorúságos helyzetbe, hogy mindenki kihasznál, akár akaratlanul is, és én meg hagyom. Félek ellene tenni. Csak tűröm, és kész. De közben belül meg tombolok, és legszívesebben véget vetnék az egész létezésemnek... nem tudom. Tényleg mindent elszúrtam. Mit tegyek szerintetek? Lehetek e még valaki? Valaki akit szeretnek, valaki akinek van sikerélménye, és boldog? UI.: Bocsi, ha kicsit zavaros amit írtam, de egy kicsit már megzakkantam, azt hiszem...