Mi lenne, ha törvénybe iktatnák a felnőtt gyerekek kötelező szülőlátogatását?

Kíváncsivá tettél, kiírtam, direkt másik kategóriába...

http://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__szulo-gye..

Olvasgass egy kicsit, mielőtt ítélkezel mások fölött...

[link]

[link]

[link]

"Ők nem is keresnek mentséget,természetes joguknak gondolják az ítéletüket és a végrehajtást is."

Igen, nem látogatom őket és tőlem híd alatt is lehetnek, szégyellem, hogy a vérükből vagyok.

NEM KÖTELESSÉGEM olyan emberekkel jópofizni, akik gyerekkoromban állandóan vertek, lelkileg terrorizáltak, molesztáltak, megaláztak.

Akik kényszerítenek, hogy nyald a cipő talpát, akik széttépik a könyvet, akik élvezik, hogyha megtörsz. Akik miatt többször felmászol a tető szélére 8-9 évesen és nézel le, hogy vajon mennyire fájhat? Mi van, ha túléled és nyomorék leszel csak és velük kell, hogy maradj? Dögöljenek meg, ez a véleményem.

Nem keresek mentséget, ez saját döntés, az ítéletemet jogosnak gondolom, a "végrehajtás" is megvan.

Ha nem is kell közbelépni gyermekvédelmiseknek, a szülő akkor sem tehet meg mindent...

Ha a gyerek egész életében azt hallja, hogy ő nem ér semmit..

Ha annyira le van korlátozva, hogy barátai sem lehetnek, ha tizenévesen sem engedik iskola után vagy hétvégén sehová, és hozzá sem mehet senki.

Ha nem csak besegítenie kell otthon, hanem majdnem mindent vele csináltatnak...

És emellett folyamatosan azt hallja: "Amíg az én kenyeremet eszed, azt csinálod, amit mondok..."

És előadja, hogy ő mindent feladott a gyerekért, és már bánja, hogy megszülte...

Ekkor már a szülő eléri azt a pontot, amikor a gyerek alig várja, hogy nagykorú legyen, és vissza se fog nézni!

Igen, ítélkezik, és végrehajt!

De most azért látogasson haza, mert az anya szülte, meg az apa nemzette? Vagy mert etették? Ez elég? Nem a gyerek kérte, hogy meg akar születni!

Kérdező, stresszben felnőni gyakoribb, mint hinnéd, és értelmiségi családoknál is előfordul, nem csak a primitív közegben. Az én szüleim is kiváló szakemberek a szakmájukban, de szülőként elég sok a probléma velük, és amióta a tesómmal elég nagyok vagyunk, hogy már nem igényeljük, hogy mindent megcsináljanak, és egyre önállóbbakká kezdtünk válni, azóta a házasságuk is megromlott, mert kibuktak azok a problémák, amik addig nem tűntek fel, amíg el voltak foglalva a munkával, a háztartással és velünk. Kifelé meg teljesen mást mutatnak.

Gyermekvédelem? Azok akkor lépnek, amikor már nagyon szélsőséges baj van. Anyukám pedagógus, és volt olyan diákja, akit elvettek a szülőktől, de ott már az apuka a család életére tört, most egy másik kölyökkel volt probléma, aki az egész iskolát félelemben tartotta, amióta oda járt, de tenni ennek érdekében (hiszen a többi gyereknek is vannak jogai) már csak akkor tudtak, amikor kést találtak nála. A lelki terrort (sem családon belül, sem azon kívül) nem tekintik olyan problémának, hogy tegyenek ellene, pedig az is nagyon mély sebeket okoz.

Ráadásul amikor én voltam gyerek, a gyermekvédelem nálunk még gyerekcipőben járt, teljesen elfogadott volt, hogy nagyanyám vesszővel csapkodta a lábamat apróságokért is. Nagyszüleim szomszédságában élt egy család, a szülők alkoholisták voltak, és volt először 3, majd 4 gyerek (az első 3 gyerek apja meghalt, az anyuka az apa testvérével szűrte össze a levet, tőle volt a negyedik). A gyerekeket verték, folyton a sírást hallottuk odaátról. Ott se történt semmi a gyerekek érdekében...