Mikortól számít valaki felnőttnek?

Igazán felnőtt akkor leszel, ha nem lesznek szüleid. :-(

biztos nem 5 évesként kezelnek, de egy szülőnek a gyerek mindig gyerek marad, még ha 30-50 éves akkoris.

az, hogy érdeklődik Felőled azt ne lekicsinylésnek vedd.

Az, hogy kolleganő minősithetetlenül beszél Veled, az nem attól van, hogy ő 39, Te pedit 21.

Vivd meg a magad harcát, mutasd meg, hogy Te ki vagy, és mit tudsz.

Gondold már végig:

ez a helyzet jobb, vagy pl.

külföldön laksz önálló vagy azt csinálsz amit akarsz, kutya nem törődik Veled, nem vár haza senki.

Az, hogy ritkán hazamész és akkor szinte " birtokolni" akarnak lehet, hogy Neked terhes, de őszintén az év 365 napjából mennyit vagy otthon??? és mennyit önállóan?

21 éves vagy. a szüleid is fiatalok még gondolom.

nekik még mindig gyerek vagy. na nem 5 éves) de gyerek.

Te már egy önálló életet élő felnőtt nő vagy.

Ha gyerekként kezelnek, akkor próbálj a viselkedésedre figyelni, talán ez lehet az oka. Mert ha azt írtad volna, csak a szüleid teszik ezt, nekik 50 évesen is a kislányuk leszel, nem akarják belátni, hogy felnőttél, önálló vagy. De ha mások is gyerekként kezelnek, akkor annak már oka van. Persze vannak okoskodó munkatársak, meg ilyesmi, de azt írod a barátnőid is, és mások is gyereknek tartanak még. Mennyire vagy határozott, magabiztos?

Szerintem ez nagyon nagy butaság, hogy akkor lesz vki felnőtt, ha nem lesznek szülei.

Sokunknak már jóval előtte fel kell nőni.

32 vagyok, magamat tartom el jó ideje, sőt segítem az öregeket, több éve ugyanott dolgozom, számlákat fizetek, lakásthitelt fizetek, háztartást vezetek. Miért lennék attól felnőtt, hogy valakim meghal?

És ha valaki 60 éves, amikor meghalnak a szülei? Akkor ő 59 évesen még nem felnőtt?

Egyébként a válaszom: attól, hogy 18 éves lesz egy gyerek, még nem nőtt fel. Majd ha felelősen viselkedik, önálló életet él.

A kolléganős dolgot meg tudom érteni. 32 vagyok, de a kolléganőm, aki pár hónap múlva megy nyugdíjba, velem is lekezelő, és igen, a korkülönbség miatt. Velem egyidősek a gyerekei, akiknek ő megmondhatja a tutit, még mindig valamennyire "neveli" őket. Azt hiszi, hogy azért, mert ő majd 30 évvel idősebb, mindent jobban tud, meg ő 20 éve van a cégnél, és "sok mindent látott már". Persze ez nem jelenti azt, hogy igaza lenne, hisz minden változik, és mit számít az, hogy 20 éve ő itt volt már? Semmit. De szerinte csak ő tud mindent jól. Én már ráhagyom, menne már nyugdíjba...

Az idősebbek gyakran azt hiszik, hogy a koruknál fogva a munkában is többet tudnak. Pedig ez nem így van. Lehet, hogy az életben tapasztaltabbak, bölcsebbek, de a tudásuk elavult, lassú az agyuk, nem látják át az összefüggéseket, nem tudnak úgy kezelni számítógépes programokat, mint azok, akik már ebben nőttek fel. Ha a kolléganőd legközelebb is erre hivatkozik, mondd meg neki, hogy a kor nem érdem, csak egy állapot. Nem jogosítja fel arra semmi, hogy így beszéljen veled.

“Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté.”

– 1Mózes 2:24

Vagyis a házasság után! Amikor elhagyod őket és a férjed lesz az új családod!

Persze nekik mindig a gyerekük leszel, de onnantól tiszteletben kell tartaniuk ezt a törvényt! Te ugyanúgy tiszteld, szeresd és segítsd őket továbbra is, viszont ne feledd, hogy te már valaki máshoz tartozol, új családod van.

Én is azt mondanám, hogy onnantól tudok valakire felnőttként tekinteni, hogy eltartja magát, külön él, képes egyedül intézni az ügyeit, tehát minden tekintetben önálló. Én rád abszolút felnőttként tekintek, mert mindez igaz rád, nem szorulsz már szülői támogatásra, terelgetésre.

Viszont. A szülők szempontjából ez más, nekik a kicsi lányuk vagy. Tudod, "tegnap születtél", ma meg már külföldön élsz és dolgozol. Nekik nem megy ez a váltás olyan gyorsan, mint nekünk, ők az önállósodásunk után is jó ideig úgy érzik még, hogy terelgetniük kell, nehezebb megemészteni, hogy már nincs ÚGY szükség rájuk, mint eddig. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán nincs, mert hogyne lenne, csak már boldogulunk egyedül is. Légy velük egy kicsit elnézőbb!

Én 27 éves vagyok, felnőttnek 22 éves koromtól érzem magam, mert bár tanultam még, de már teljesen el tudtam magam tartani a suli melletti munkával (messze jártam egyetemre, így külön is éltem 18 éves koromtól). 23 évesen diploma után a szülővárosomban összeköltöztem a párommal, de anyámnak még messze nem voltam felnőtt, hiába éltem külön és tartottuk el magunkat. Jött át, magyarázta, hogyan kell háztartást vezetni (jelzem, ekkor már 5 éve csak hétvégenként látogattam haza), mit hogyan csináljak, hogyan osszam be az időmet stb. Nála az első vízválasztó az volt, mikor 25 évesen férjhez mentem, onnantól már érezhetően visszafogta magát, másképp kezdett kezelni, de azért még párszor próbált "segíteni" (megmondani, mit hová tegyek a saját új konyhámban pl. :D). Most várom éppen a kislányunkat, és azt érzem, hogy ez volt az a pont anyámnál, mikortól már nem tekint rám gyerekként. Saját, külön családom lesz nemsokára, ettől belátta, hogy felnőttem, megoldom a dolgokat, nem kell irányítgatni. Furcsa is hirtelen, hogy nem kell vele veszekedni néhány hetente, hogy ne dirigáljon :D Illetve még életemben nem hallottam a szájából azt a mondatot, hogy "ti tudjátok, én nem szólok bele", most viszont elég gyakran elhangzik, mondtam is neki, hogy nem ismerek rá :D

Szóval fog ez menni, csak idő kell nekik. Légy velük elnéző, évente pár napot kibírsz, a többi időt úgyis külön töltöd. A kolléganődet mondjuk igazítsd helyre határozottan, az nagyon nem oké, hogy a kora miatt úgy beszél veled, mint a cipője talpára ragadt kutyaszarral.