Mit lehet kezdeni vele?
A szobatársunk a koliban folyton fázik vagy fél a hidegtől.
Télen még tűrtük amennyire lehet, de most már tavaszodik és a koliban is rettentően fűtenek, rajta kívül mind a négyen melegnek találjuk a szobában a hőmérsékletet, ezért egész nap félig nyitva hagyjuk az ablakot. A szobatársunk persze becsukja az ablakot, amikor ő úgy érzi, mi meg nem akarunk vitába keveredni vele, de ezt azért így nem lehet.
Meleg van, oxigénhiány van, öten vagyunk a szobában, hát értsen már a szóból. Ha épp beteg, akkor meg azért nem szereti a nyitott ablakot, arra egy percig sem gondol, hogy az immunrendszere a béka segge alatt van és ezért van megfázva mindig.
Nem akarok durva lenni, de beszéltük is másokkal, hogy tipikusan az a vidéki típus, akik úgy vannak megszokva, hogy ülnek a büdösben és a szellőzetlen szobában, de a lényeg, hogy meleg legyen neki.
Jó fejek vagytok, de egyszer tanév elején volt egy hatalmas vita ebből; akkor én finoman szóltam neki, hogy talán nem fogjuk mindig megvárni, míg ő kimegy a szobából, hogy kinyissuk az ablakot ( ez mielőtt ő megjegyezte, hogy majd ha kimegy , akkor kinyithatjuk ) - hát úgy kikelt magából, hogy kár is.
Elkezdte mondani, hogy beszéljünk vele szépen és ha szellőzni akarunk, akkor menjünk ki. Jó, nem durva lány ő, én például durvább vagyok nála ( ha az akarok lenni ) , de tényleg nem akarjuk keményen a helyére rakni, legalábbis a szobatársaim nem, mert ugye lányoknál mindig van ez a nyalizás , de látom már kezd elfogyni a türelem itt is.
Én nem akarok megint egy óriási vitát, de ha nem veszi az adást, akkor gondolom jogos lesz rászólni megint. Elég gáz, főleg, hogy 4 évvel idősebb nálunk, azért ennyi esze lehetne, de ez van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!