A feminizmus manapság miért lett egyenlő a férfigyűlölettel?

Bocsánat, ha rossz kategóriába írok.

A kérdést egy friss élmény ihlette, a metrón egy harcos feministának tűnő hölggyel szemben ültünk a párommal, és ha tekintettel ölni lehetne, már nem lennénk. Az a gyilkos pillantás, amit ránk vetett, a megvetés rám nézve, komolyan nem tudom, mit vétettem ellene. Életemben először láttam a nőt.

Mégis, az egyenjogúság igenis tisztes és nemes mozgalma miért váltott ilyen éles fordulatot? Nőként ezt nem tudom támogatni. Engem a mai feministák jó része darabjaimra szedne, mert igenis elismerem, hogy vannak dolgok, amikben szükségem van férfisegítségre, és nem tartom pokolravaló, folyamatosan erőszakoló ösztönlényeknek az egész ellenkező nemet. A tényleges egyenjogúságban hiszek, hogy igenis eldönthessem, szabadon, mit szeretnék kezdeni az életemmel (legyen az gyermektelen, karrierista vonulat, vagy háztartásbeli, teljes állású anyuka), hogy ne legyek jogilag és bármilyen egyéb módon alárendelve a férfinek, csak azért, mert annak születtem, aminek. Ezt igenis támogatom és jó dolognak tartom. A két nem kiegészíti egymást, és nem uralja.

Mi történt, hogy manapság már az is gyalázatos némelyek szemében, hogy kézen fogva merek ülni a barátom mellett? Miért kell ezért megvetni? Vagy utálni a pasikat csak azért, mert pasik?

Nem tudom, remélem érthető a kérdés, és a lényege. Tulajdonképpen csak a nagyon extrém feminista mozgalmakról beszélek most, és ezeknek a mozgalmaknak a habzó szájú képviselőiről, nyilvánvalóan mostanság is vannak olyanok, akik a tényleges egyenjogúságért küzdenek, és komoly problémákkal foglalkoznak, nem az ilyen kis piti ügyekkel.