Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Szituáció felmérés?

Szituáció felmérés?

Figyelt kérdés

Vázolom egyszerűen a helyzetet : van 3 szobatársam, közülük az egyikkel jól egyezem, a másik kettővel kevésbé. Voltak apró konfliktusaink eddig is, de most ez utóbbi kiverte a biztosítékot: én azt állítom, hogy a szobában szellőztetni kell minden egyes napszakban, illetve bármikor, amikor szükség van rá. Ők viszont ugyanazt a követ fújják: megvannak hűlve ( de folyton ), nem öltöznek fel és fáznak. Ez szerintem még kifogásnak sem állja meg a helyét, ugyanis egy szobában megfelelően kell öltözni és szellőztetni, nem pedig alulöltözötten flangálni és aztán megbetegedni, hogy a többieket is rákényszerítsék az oxigénhiányra.


Annyira elfajult a vita, hogy azt mondták kérvényt fognak írni, ha nem nyugszom le, és kiraknak innen. Azt válaszoltam nekik, hogy nevetséges ürügyük lenne, de próbálják csak meg. A vezetőség nem fog kirúgni senkit, mert szellőzteti a szobát.


Ezt a kérdést már feltettem egyszer és azt válaszolták páran, hogy jogos a lányok kérése, miszerint nem kell szellőztetni annyit, de hát gondoljatok arra, hogy az agynak szükséges van az oxigénre, ez egyes emberekben már annyira megváltozott, hogy ők nem is érzékelik az oxigénhiányt.

Én szó szerint rosszul érzem magam reggelente és esténként ebben a szobában, mert annyira szellőzetlen a levegő. A másik szobatársam is így van ezzel, csak ő nem mer konfliktusba keveredni.


Véleményeket, tanácsokat várok. Köszönöm.


2014. nov. 4. 07:51
1 2 3
 11/25 anonim ***** válasza:

Örülök hogy emlékszel rám. :)


Igazán nincs mit köszönni, ezt csak az tudja hogy milyen érzés, aki éppen benne van az adott szituációban. Erre én később azt mondtam, amikor ismerősökkel vagy bárkivel szóba került a dolog, hogy ezt meg kellett lépni, mert az életben maradás volt a tét... :D ( viccből mondtam így, de ha belegondolunk, van benne valami... elvégre levegő kell! )

2014. nov. 4. 09:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/25 A kérdező kommentje:

#10, #11 - Ugye, ugye. Ez az, hogy minden addig tűnik " normális "-nak, amíg az ember nem kerül olyan környezetbe, ahol épp ellentétes a felfogás.


Az emberek hajlamosak ráadásul szubjektív vélemények alapján érvelni és elfelejtik az objektív tényeket. Ha azt kérdi valaki " mivel tudsz érvelni ? " , akkor fontos az, hogy az érvelés tényeket tartalmaz-e vagy csak véleményeket. Nálunk mi az utóbbival kell szembemenjünk és az előbbivel rendelkezünk.


Amúgy azért is tűnhet túlbonyolítottnak az egész, mert általában a legalapvetőbb, legegyszerűbb dolgok megmagyarázása óriási terjedelmű szöveget igényel, főleg ha az ember értetlenséggel áll szemben.


Már regényeket írok mindjárt a szellőztetésről és én is arra gondolok, hogy nevetséges az egész, de ez a helyzetem, ezt kell tennem. Szívesebben lennék bíró egy hivatalos peres ügyben, de sajnos csak egy szobában vagyok :D

2014. nov. 4. 09:19
 13/25 anonim ***** válasza:

Igazából nem a hidegben, meg a hideg levegőtől betegszel meg, hanem a bacilusoktól és a vírusoktól. Nagyon sok kutatás alátámasztja ezt és egyben ki is mondja, hogy a hideg még erősíti is az immunrendszert. Nyugodtan keress rá ilyen témájú cikkekre, de linkelek is egyet: [link]


Egyébként teljesen megértelek, én sem szívesen laknék, oxigénszegény, állott levegőjű szobában. Szerintem is keress másik szobát, mert sajnos tapasztalatból tudom, hogy vagy kompromisszumot kötünk, de akkor mindenki lejjebb ad, vagy pedig váltunk és akkor mindenki kaphat olyat, amilyet szeretne.

2014. nov. 4. 10:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/25 A kérdező kommentje:
#13 - Egyetértek.
2014. nov. 4. 10:28
 15/25 anonim ***** válasza:
94%

Óóóó kérdező, annyira aranyos a sokadik generációs én vagyok az atyaúristen és mindenki más hülye körülöttem orvosgyerek mentalitásod...

Szellőztetni valóban kell. Kinyitod az ajtót, kinyitod az ablakot és a szoba kb. egy perc alatt kiszellőzik, mert kimegy a meleg levegő. Tudod termodinamika, gondolom ezt egy orvosgyereknek nem kell magyaráznom. Ezt érdemes valóban naponta többször megcsinálni, viszont tök felesleges tárva nyitva hagyogatni az ablakot szellőztetés címén, hogy mindenki fázzon. Ráadásul miért olyankor akarsz szellőztetni, amikor mindenki ott van, ha ez őket zavarja? Bocs itt veled van a probléma, mert van egy hülyeséged, amit megpróbálsz ráerőltetni a többiekre is, ami még önmagában nem is lenne baj, ha értelmesen csinálnád nem pedig így. Ráadásul abszolút kompromisszumképtelen vagy. A kollégiumi együttélés alapvető szabálya, hogy tiszteletben tartom a másik igényeit, és próbálok alkalmazkodni. És igen a szobatársaid lazán írhatnak kérvényt ellened, és ha van egy kis eszük nem a szellőztetéssel érvelnek, hanem azzal, hogy perlekedsz és összeférhetetlen vagy, valamint kompromisszumképtelen.


Üdvözlettel, egy végzős orvostanhallgató

2014. nov. 4. 13:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/25 anonim ***** válasza:
89%

A kis hercegnőnek nem vett saját lakást az orvosdinasztia? Bele fogsz halni, ha nincs állandóan sarkig nyitva az ablak, ugyeeee?

Van, aki nem bírja a huzatot, sem az elkényeztett jhercegnőcskék folytonos okoskodását. Neked nem kellene másokkal együtt élned, mert láthatóan egy összeférhetetlen libuska vagy.

2014. nov. 4. 18:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/25 A kérdező kommentje:

Ugyan, ez már puszta irigység az utolsó két válasznál.


Az " orvostanhallgató " aláírás inkább a mai orvostanhallgatók színvonalsüllyedését mutatja, kár volt odaírni.


További kellemes , SZELLŐZTETETT napot kívánok ! ;)


Utóirat: a probléma azóta megoldódott, az ablak az ídő 80%-ában nyitva van.

2014. nov. 8. 07:09
 18/25 anonim ***** válasza:

És mire legyek irigy aranyom? Egy elkényeztetett bunkó gimnazistára?! NEm mondom, szoktam irigy lenni emberekre, de rád? Miért?!


Ami pedig a színvonalsüllyedésünket illeti, az elméleti tudásunk sokkal nagyobb, mint a családodban bárkinek, arról nem is beszélve, hogyha az színvonalsüllyedésnek számít, hogy nem magadfajta kompromisszum képtelen, sznob, elkényeztetett idióták járnak az egyetemekre akkor büszkén vállalom ezt a süllyedést.


Amúgy meg szellőztetés, a nyálkahártyáknak barrier funkciója van, mely gátolja a fertőző ágensek bejutását a szervezetbe, a hideg levegő károsítja a barrier funkciót, ergó a fertőződés könnyebben létrejön. Gyakorlatilag egy lokális immunszupresszív hatásról van szó, melynek eredménye fertőzés. A szellőztetés jó dolog, amit te csinálsz az viszont nem szellőztetés, hanem baromság és káros a szervezetre.

2014. nov. 8. 15:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/25 A kérdező kommentje:

#18- neked komoly problémáid vannak, " aranyom "


találd meg a frusztrációd okát és keress segítséget; igazán sajnálom, de az interneten való hőbörgésed nem fog javítani a közérzeteden, azt garantálom


ne pazarold az időd feleslegesen, inkább menj és kezdj valami hasznosat magaddal, van elég képtelen orvostanhallgató úgyis

2014. nov. 8. 15:59
 20/25 A kérdező kommentje:

ja, és kíméld meg magad attól, hogy még inkább lejárasd magad, úgyhogy nem kell reagálnod többet ;)


úgysem érdekel senkit a kis egysejtű eszmefuttatásod, a visszataszító stílusodat meg tartsd meg a hasonló szintű haverjaidnak :)


csá.

2014. nov. 8. 16:01
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!