Ebben az esetben mit tehet jogilag az ismerősöm?
Egy ismerősömnek van egy gyereke, akinek segítettem néhány alkalommal matekból, ugyanis év elején volt egy ismétlő dolgozat, de őt éppen hogy átengedték, így elég kevés volt rá az esély, hogy jó jegyet kapjon. Mivel elég távol laknak, és én mentem a kislányhoz, így az útiköltség árát nem utasítottam vissza. Arra megkértek a szülők, hogy írjak pár sort amiben az áll, hogy a lányuk külön órákon vett részt, hogy lássa a tanár, hogy tényleg tanult, és ne írja le egyből megszokásból. Ja, én matek tanár vagyok.
Majd később is igényt tartottak a segítségemre. De nekem sajnos erre a továbbiakban nincs időm, így visszautasítottam.
Aztán néhányszor e-mailt váltottunk, majd jött szemrehányóan a dolog, hogy különben is a gyerek nem 5-öst kapott a dolgozatra, meg amúgy is én nem adtam számlát arról, hogy nekem kifizették az útiköltséget, holott ők igényt tartottak rá. (szó nem volt ilyesmiről)
Egyre jobban elmérgesedett a helyzet így e-maileken keresztül, aztán egyszer már annyira elegem lett az egészből, hogy közöltem, hogy hagyjanak békén, mert ezek a folyamatos sms-ek, meg telefon hívások, meg e-mailek, már-már zaklatásnak minősülnek.
Erre teljesen kikeltek magukból írtak nekem egy tök durva e-mailt, hogy én ennyi meg annyi összegről nem adtam számlát, és hogy le sem tudom ezt az egészet tagadni, hisz írtam egy pár sort a matek tanárnak, amiben én elismerem, hogy oktattam a gyereküket ergo nekem volt bevételem. És hogy ők ezt meg fogják beszélni egy ügyvéddel, és az összes sms-t meg e-mailt ami köztünk zajlott azt is átadják neki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!