Imádok élni, imádom a munkám és szinte minden érdekel a világon! Mi lehet a baj?

Amúgy viccet félretéve leírom a saját esetemet.

27 vagyok, okos, aranyos, viszonylag szép, érdeklődő, szeretem a szakmámat, magasan iskolázott vagyok (konkrétan lesz nemsoká doktorim, az ország elitegyetemén bohóckodom a srácoknak). Imádom az albérletünket, a lakótársam egy álom, a barátaim, családom tökéletesek.

És néha úúúúgy szeretnék én is elrontani valamit. De nem megy...ha az ember vezeti az életét úgy, ahogy egy normális ember vezeti, egyszerűen megtalálják őt a lehetőségek. Pasik, szakok, munkahelyek, lehetőségek, utazások.

Viszont a korosztályom két részre oszlik: 1. még mindig a büfé Bsc-t csinálja a szülei pénzén, 2. vidéken maradt és már kettőt szült, sose dolgozott, a férje tartja el.

Szerencsére nagyon sok barátnőm van, aki sikeres az életében (szakmai és magánéleti téren), de azért nem sok ilyen embert ismerek.

A hét legnagyobb probléma ez volt nálam: megnéztem egy 30 perces videót arról, hogy milyen sminkhibákat követnek el a nők, hátha tanulok belőle. A végén kiderült, hogy én egyiket se követem el soha. First world problems.:D

ez mániákus bipoláris happyszindróma személyiségzavar (MBHSD).

kettőt a pirosból, hármat a kékből.

ha nem működik, megpróbálhatunk 450 voltot átküldeni az agyadon, vagy egy vésőt kalapálni a szemed fölé.

semmihez nem értő rinyagép, ezt ki kerem magamnak!

sokat fejlesztem magam, vszinu sok dolgot megtudok csinalni amihez dunsztod sincs!

szerencses vagy, bekerultel jo munkara okes, majd ha te is ehberer meloznal havi 300+ orat, mert nincs mit enni, lenne mirol beszelned.

amugy en is szeretem a munkam, csak keves az olyan melo, igy egesznap gajazok mellette, h megeljek, ez van, majd lesz jobb, az h elmondtam sztem nem rinya :)

mind2 igaz részben, tehát egyikőtöknek sincs igaza.

a társadalmi mobilitás létező dolog, aki soha nem tapasztalta meg a nyomort, az enm tudja elképzelni milyen az, és nem érti meg, miért szerencsés, hogy nem abba a "kishitbe" született.

aki nem ismeri el ennek a létezését, sem a motivációét, az tudatlanul szerencsés ember.

aki tudatos, az valószínűleg a nyomorból mászott ki, és nem ostorozza azokat, akiknek amúgy is elég bajuk van. ezt empátiának hívják, ebből van kevés sok "csakakarnikell" szerencsés embernek. ezért is sikeresek. sikerüket pedig önzésből nem osztják meg másokkal.

tehát szerencse kérdése, kinek milyen lehetőségei vannak. aki szerencsés, megkapja a lehetőséget a döntésekre és cselekvésekre, de amint az az illúziója keletkezik, hogy bármit az életben ő ért el, onnantól kezdve hazugságban élő, önző, hálátlan emberré válik. aki amúgy sem nyitott arra, hogy "szerencsés" legyen, azon meg úgysem lehet segíteni.

a nyomor alapja a tudatlanság és a gyengeség, ami önzést, primitív ösztönök hajkurászását (ön és köz)károsítást okoz, attól függetlenül, hogy te épp a skála melyik végére születtél.

ha tanultál volna belőle, tudnád, hogy működik ez, és nem itt düllesztenéd a melled.

"magának köszönheti" - ezt nagyon sokféleképp lehet látni. ha az áldozat-bűnös gondolkodást félretesszük, egyszerűen mondjuk azt, hogy a tetteknek következményei vannak. nyugaton sorsnak, keleten karmának hívják.

" Nem biorobotok vagyunk, akik nem tudnak a programozásuk ellen tenni. " - ezt erősen elutasítom. ismerj meg embereket, életeket, lehet változik majd a szemléleted. sőt, valószínűleg rájössz arra, hogy amit most csinálsz, az is csak biorobot program.

aki elhiszi, hogy az ember bármire képes és minden csak rajta múlik, az valójában nem nézett még szembe nehézségekkel. erre utal az empátiád hiánya is.

lehet, hogy érdemesebb lenne leszállni a magas lóról, és elkezdeni valami értelmeset az életben. pl segíteni másokon.