A felnőtt dolgozó emberek hogyan bírják azt, hogy állandóan gondjaik vannak, állandóan felelősek valamiért?

Komolyan, nem értem. 18 éves vagyok, ez lesz az utolsó évem a gimiben. Tudom, éretlen vagyok, meg ostoba, de én nem akarok felnőni. Nem akarok elmenni innen, nem akarom, hogy magamra legyek utalva. Diákmunkán is utáltam a főnököm, mert egy bunkó volt aki lenézett, és már ott is minden nap úgy mentem be, hogy jaj ne, már megint jön ez a nyomorék. De akkor még volt esélyem elmenni, anélkül hogy csődbe menne az egész életem.

Én vagyok az egyetlen, aki el sem tudja képzelni, milyen lesz majd, ha nem teheti meg, hogy felmondjon csak úgy? Komolyan, a felnőtt emberek hogyan bírják nap mint nap a nyomást? Főleg azok, akik nem keresnek annyit, hogy mondjuk utazgassanak, bulizzanak, stb. És akik még mindemellé magányosak is? Nem akarom ezt. Így is már meghülyülök egy rohadt nyelvvizsga gondolatától is, nem bírom a nyomást. Hogy fogok így megélni, boldogulni, érvényesülni? Vagy majd hozzászokom? Minden eddigi húzós helyzetben magabiztosnak bizonyultam, de belül nem. Ti nem éreztetek ilyet?