Miért nem érti meg senki, hogy nem akarok továbbtanulni?
Rosszul vagyok a gondolattól is, hogy egész életemben ugyanazt csináljam. Nem akarom azt, mint a szüleim, és a felnőtt ismerőseim többsége, hogy bemennek reggel a munkahelyükre (irodába, iskolába, gyárba, műhelybe), hazamennek, majd másnap ugyan ez. Csupa monotonitás, minden nap ugyanúgy telik, fásultan. Párkapcsolati problémák, válások, veszekedések.
Én nem akarom ezt. A város egyik legerősebb középsulijába járok, elsőként vettek fel, 90 pont fölötti felvételit írtam. Ennek ellenére nem megy jól a suli, a tanárokkal is sokszor van konfliktusom, azt mondják, hogy a lázadókat nem tűrik meg majd sehol, és azt is mondják lusta vagyok, mert nem tanulok. Én nem gondolom magam lázadónak, csak egyszerűen én nem azt szeretném, amit elvárnak tőlem. Lusta sem vagyok. Tény, hogy nincsenek jó jegyeim, mert nem tanulok, de érdekelnek a művészetek, a nyelvek (nemsokára felsőfokúzom angolból), a biológia, meg még sok minden.
Most fogok 11.-be menni. Természetesen leérettségizem majd, de nem szeretnék tovább tanulni. Legalább is a felsőoktatásban biztos nem. Talán elmennék külföldre felszolgálónak egy hajóra néhány évre, vagy valami ilyesmit csinálnék. Ha ehhez feltétlen szükséges lenne, akkor elmennék valami 1-2 éves OKJ képzésre.
Azt, hogy ezek után mit csinálnék, nem tudom, de biztos vagyok benne, hogy valamit kitalálnék. Nem szeretnék meggazdagodni, egyszerűen csak élni szeretnék, világot látni. Mindenki mondogatja, hogy melyik egyetem lenne a nekem való, mi keres jól, amiből jól élhetek. De nem értik, hogy engem ezek nem érdekelnek.
Miért olyan nagy baj ez? Miért nem lehet ezt elfogadni?
17/L
Nem baj szerintem, 17 évesen én is így gondoltam. Nem is tanultam tovább... csináltam amit akartam. Nem mondom, hogy jól tettem... illetve akkor jó volt mikor utazgattam a világban, jól éreztem magam, ezeket nem is bánom, de most hogy lenyugodtam és itt vagyok felnőttként szakma, diploma nélkül. Nem jó érzés. Nem tudok megélni egy minimálbéres fizuból. Most felnőttként kezdem a sulit és munka mellett igen nehéz. Nekem magában is mindig nehéz volt, de így... félek hogy nem is sikerül elvégezni.
Annyit mondok, gondold jól át, hogy felnőttként milyen életet akarsz. Próbálj előre felnőtt fejjel gondolkodni. Nem mindig leszel lázadó tini.
Nem lehet, hogy jobb lenne végigvinni a sulikat és utána utazgatni? Párom például ezt tette, diplomás, saját vállalkozása van, saját időbeosztása, és nem kell bejárnia a munkahelyére, mert az otthon van.
Ismerősöm szobalánykodik folyami hajón, napi 16 órákat dolgozik H-V szünnap nélkül, és ezért kap kb 450e-et + 100-150e borravalót.
Neki is ugyan olyan robot az élete mint annak, aki bejár egy gyárba.
Csak aki gyárba jár, annak van szabadideje is.
Hát, azért én átgondolnám a helyedben.
Nekem kb az összes ilyen ismerős, akik szakközépben nem tanultak ezt a dumát nyomta. Hogy ő nem akar robotolni, világot akar látni...igen, miből? Saját magad előtt zárod el a lehetőségeket.
Nem azt mondom, hogy felsőoktatásba kell mindenkinek menni, de legalább csinálj becsülettel meg egy jó szakmát, azzal van már vmi esélyed elindulni. De általában 100-ból 99-en nem tudnak mit kezdeni, és mivel se tudás, se szakma, elmehetnek robotolni.
Elmész hajóra néhány évre...na igen, mert az is csak úgy megy. Valószínűleg lesz melletted 150 másik jelentkező, aki többet fel tud mutatni a semminél.
Egyetemmel úgy nézd, hogy már egy jó diploma is sokat számít, de ha jól csinálod, akkor maga a tudás amit kapsz az fog sokat érni. És akkor még mindig mondhatod azt hogy elmész hajóra robotolni, de már legalább lesz valami a kezedben szükség esetére.
Másrészt egyetem...ha jól csinálod akkor azzal már világot láthatsz. Nálunk van egy csomó nyári tábor, építőtáborok 1-2 hetesek, szerte az országban, de volt már Erdélyben is. Vagy Erasmussal kimehetsz csomó helyre tanulni, ismerősök voltak Portugáliában, Hollandiában, Bécsben.
Persze ész nélkül nekimenni egyetemnek is hülyeség, de annak sincs értelme, hogy 30 éves koráig azon filózzon valaki hogy "hmm...mi is legyek".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!