Nektek miben változtatta meg a Facebook az életeteket?

Én elég sok időt töltök a Fb-on, de nem szoktam megosztani, képeket feltenni, csak nagyon ritkán. Szeretem nézegetni mások képeit, néha (na jó, sokszor) kritizálni másokat - a 20-adik kilógó hájas pózolós kép vagy 4000-ik ugyanolyan kép Bécike alszik, Bécike pukizik, Bécike eszik gyerekről. Nekem is vannak gyerekeim, de nem árasztom el vele az üzenőfalat.

Amióta Fb van, azóta a családdal egy titkos csoportban osztjuk meg egymással a képeket, oda mehet a mi gyerekeinkről is az 500 egyforma kép, mert a nagyszülők, dédszülők az 501-ediknek is ugyanúgy örülnek - ugyanis négy különböző országban lakik a családunk, a Fb-on szoktunk összejönni beszélgetni, hülyéskedni és képeket megosztani, abban a bizonyos titkos csoportban.

En ott ismerkedtem meg a ferjemmel.

Konnyebben tartom a kapcsolatot ismeroseimmel, kulfoldi rokonaimmal.

Először sokáig idegenkedtem tőle, de megszerettem.

Faluban lakunk, itt ugye mindenki ismer mindenkit.

De: nekem ciki volt, hogy nem tudom, kinek hány unokája van, hány gyereke. Fene tudja, de ezeket nem tudom megjegyezni.

Gyerkőc nevét meg végleg nem...

Megnézem, és nem nézek rá birkaként, mikor elmeséli, mit művelt éppen csoda unokája. Mert így tudom, hogy van neki...:)

Tudom, ki ment férjhez, milyen volt éppen a "kaláris" bál,

hová utazott a nyugdíjas klub..

Az én életemen javított olyan szempontból, hogy nem gond beszélgetni,hiszen lehet, fél éve találkoztunk utoljára, és ki emlékszik már minden részletre. Nagyobbakra sem, nemhogy az unokája, macskája nevére. Kutyáról már nem is beszélve...:)

Azt a kevés ismerősömet is megutáltam, akik voltak.

Illetve csak az egoista, önimádó, feltűnési viszketegségben élőket. Merthogy nem derült ki róluk az életben, hogy némelyik ilyen.

Fent vagyok még a facebookon, de letiltottam mindenkit. :)

De bármit posztolok ki, még ha beleroggyanak az ismerőseim, akkor se tetszikelik őket. Emiatt lassan már odáig idegelem magam, ha valamelyiket meglátnám az életben, lehet, lefejelném őket. :)