Trendi ma Magyarországon okosnak lenni?
Nem teljesen értem mit szeretnél ebből kihozni. Én nem tartom magam egy hülyegyereknek: huszonéves egyetemistaként több év vezetői tapasztalatom van, saját start-upom londonban, EUs intézmény vezetőtestületében és több bizottságban is dolgozom. Ezekhez többnyire önkéntes munkám és projektjeim miatt jutottam.
Hogy támogat-e a társadalom? Furcsa kérdés, tegnap még berlinben söröztem dél-amerikai barátaimmal. Nem érzem magam túlságosan elnyomva. Nyilván sokan vannak akik nem nézik jó szemmel a sikerorientált embereket, beképzelt segggfejnek tartják őket, vagy legalábbis maguktól nagyon távoli világnak. Pedig a lehetőségek mindenki számára adottak. Más kérdés, hogy talán csak az okosak és szorgalmasak élnek vele. Így nézve abszolút nekik áll a világ.
#23
Te hogyan próbálsz meg segíteni az utcaseprőknek? Vannak olyan konkrét tetteid, szándékaid amelyeket ki tudsz emelni? Ezeket majd aztán megpróbálhatjuk egy általános képbe belehelyezni.
Konkrétan a kukásokkal való jó és közvetlen kapcsolatom kölcsönösen előnyös. Ha nagy ritkán sok szemét gyűlik össze háznál (pl. kisebb felújítás), akkor nem konténert rendelek, hanem velük bizniszelek.
Minden becsülettel dolgozó embert tisztelek (rosszul fizetett embereknél kis maszekolást nem tartok elitélendőnek), és az ilyen emberekkel szemben soha sem viselkedem felsőbbségesen (viszont azt sem tűrőm senkitől, hogy engem lekezeljen).
#22
Ez valami leadandóhoz kell? Nem valami reprezentatív, ha ennyire erőlteted amit hallani akarsz...
Az nem elég segítség a társadalomtól, hogy fizetik hogy hatodik éve a BME-re járok, és hogy kábé 10 európai egyetemen tanultam/kutattam/projekten dolgoztam, ami miatt szakember lett belőlem alkalmazható tudással és kapcsolati hálóval? Vagy hogy lejjebb menjünk a maslow piramison, hogy biztonságosan tudok közlekedni, ételt fogyasztani, ivóvízhez jutni, stb? Aki sikereket ér el, ahhoz eleve gravitálnak a lehetőségek és a pénz. Ha a társadalom valakinek segítséget kellene hogy nyújtson az alapszolgáltatásokon kívül, az pont nem a sikeres/okos/trendi/akármi réteg, hanem a hátrányosabb helyzetűek, szegények, iskolázatlanok. Nekik van igazán szükségük bátorításra és pozitív visszajelzésekre.
A "túlzottan okos" embereket viszont nem szeretik. Ők meglátják a hibákat a rendszerben, és gyakran meg is szeretnék változtatni. Sok ember érdekét sérti, ha felborul a status quo. Igaz, általában még többen örülnek neki, ha így történik, viszont éppen azoknak áll hatalmában keresztbe tenni, akik nem lelkesednek az újításért.
Ezért sok okos ember magára marad, és inkább egyénileg próbál boldogulni (általában tud is).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!