Mit tehetnék, ha teljesen eluralkodtak rajtam a negatív gondolatok?

Ezt a kérdést mintha csak én írtam volna. :)

Ha én nem megyek ki tavaly egész nyárra Ausztriába diákmelózni, és ha nem szerzek Erasmus ösztöndíjat, aminek a nagy részét munka mellett félre tudtam tenni, és ha most nem dolgozna a párom is külföldön, akkor most vagy éheznék itthon, a családnál, vagy legalábbis nem lenne egy árva normális göncöm sem és a kis 20ezres ösztöndíjamból kellene fenntartanom magam.

Érdekes mód engem anyám nyomott mindig is, hogy menjek csak egyetemre, sőt menjek csak kollégiumba (pedig csak 40km-ről van szó), de aztán azt kifelejtette a történetből, hogy a kollégiumhoz, a nagyvárosi élethez (nem a bulikra gondolok, arra sosem vártam pénzt, hanem az ennivalóra pl) , szóval azt elfelejtette mondani, hogy ezekre nem fog adni egy fillért sem, úgyhogy úgy menjek egyetemre. Azóta már bánom, mint a fene, hogy nem mentem egyetem helyett inkább ki egyből külföldre dolgozni, a 4 év alatt már egy fél lakás ára meglenne, így meg sokszor azt se tudtam, hogy szerezzek egy kis pénzt a diétás élelmiszereimre (mivel több ételallergiám is van, méregdrága a diétám), hisz az ösztöndíjamból általában a havi kenyerem is alig jött ki, nem még a kollégium (aztán bejárós lettem, akkor a bérletek).

Dolgozni most meg még nem tudok, mivel még el sem kezdtem a szakdolgozatom, nem lesz az sem egyszerű, rengeteg időm fog elveszni ez miatt, főleg úgy, hogy már tudom, nem akarok a leendő szakmámban dolgozni. Csak ha már kijártam 3,5 évet, legyen meg a diploma, afféle mutogatnivalónak. :/

Ja, és míg az én szüleimnek van 2 hitelmentes házuk, egy jólmenő vállalkozásuk, a húgom már buszra sem hajlandó ülni, mivel saját kocsija van (vagy legalábbis kisajította magának az egyiket), addig én egy kb. 40 éves, szétszakadt ágyon aludtam a kollégiumban, ahol még normális vízhálózat és internet sem volt, és ez senkit nem érdekelt a családomban, mégcsak anyagilag sem segítettek. És eközben a barátnőm szülei ugyanabban a városban, 3-3 gyerekkel mindkét oldalon (elváltak), tanári fizetéssel (nem nyelvtanárival!) eladták a házukat vidéken és vettek a barátnőmnek egy saját lakást a nagyvárosban, hogy ne kelljen albérletbe vagy kollégiumba mennie! Mikor ezt anyámnak elmondtam, csak a képembe olvasott, hogy tőlük én ilyet az életben ne várjak. Azóta is csak azt hallagtom, hogy mikor húzunk el már innenén is, a párom is, a húgom is, mindenki, de hogy segítsen az önállósodásban, ha már neki annyi minden megadatott (a szülei 2 házat ráhagytak, 19 éves korában vették neki az egyiket, majd hozzáment apámhoz, aki már akkor is jólmenő vállalkozó volt), szóval, hogy továbbadja azt, amit ő is a szüleitől kapott, hogy ő is osztozzon azon, amit neki a sors megadott a gonoszsága és a szemétségei ellenére?! Hogy is képzelem...