Normális, hogy még mindig sírok ez miatt?

Ezt idén tavasszal tudtam meg. Az a helyzet, hogy a sajnos úgy alakult a helyzet, hogy el kellett adnunk a nyaralónkat. És mikor ezt megtudtam, én csak vállat vontam, pedig legszívesebben bőgtem volna és csapkodtam volna, hogy hogyan tehették ezt. Minden nyáron ott voltunk, mi a nagyszülők meg az unokatestvérek. Minden nyári emlék oda kapcsolódik, imádtam azt a helyet. És a tudat, hogy többet nem mehetek oda vissza, hogy többet nem láthatom, borzasztó.

És a mai napig elsírom magam, ha ezekre gondolok. És nem tudom mit tehetnék, hogy könnyebb legyen.

Még senkinek nem beszéltem erről, mert úgy sem értene senki... :(

Múltkor is egyszer egyedül voltam itthon, és csak sírtam és sírtam és nem tudtam abba hagyni.

Másoknak nem szeretném kimutatni, hogy ez ennyire fáj. De borzasztóak így a napok.