Normális, hogy még mindig sírok ez miatt?
Ezt idén tavasszal tudtam meg. Az a helyzet, hogy a sajnos úgy alakult a helyzet, hogy el kellett adnunk a nyaralónkat. És mikor ezt megtudtam, én csak vállat vontam, pedig legszívesebben bőgtem volna és csapkodtam volna, hogy hogyan tehették ezt. Minden nyáron ott voltunk, mi a nagyszülők meg az unokatestvérek. Minden nyári emlék oda kapcsolódik, imádtam azt a helyet. És a tudat, hogy többet nem mehetek oda vissza, hogy többet nem láthatom, borzasztó.
És a mai napig elsírom magam, ha ezekre gondolok. És nem tudom mit tehetnék, hogy könnyebb legyen.
Még senkinek nem beszéltem erről, mert úgy sem értene senki... :(
Múltkor is egyszer egyedül voltam itthon, és csak sírtam és sírtam és nem tudtam abba hagyni.
Másoknak nem szeretném kimutatni, hogy ez ennyire fáj. De borzasztóak így a napok.
Á, nem szeretek ilyenekről beszélni, inkább magamban tartom mindig. A szüleimmel meg különben sem olyan a kapcsolatom, hogy beszéljek velük erről...
Már eladták, vissza venni már nem is tudnánk, mert pont azért kellett eladni, mert nem tudtunk fönt tartani. Újat sem tudunk venni, meg nem is akarok másikat, nekem az kell! És még azzal akartak vigasztalni, hogy a pénzt, amit kaptak érte, azt rám meg a tesóimra hagyják. Hát mondom kössz, de nekem nem kell, inkább dobják bele a Dunába. Nem értik meg, hogy nekem az a ház a fontos, lesz*rom, hogy hány milliót adtak érte!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!