Ti mit gondoltok erről? Szerintetek melyik a "jó" hozzáállás? (ha van ilyen)

Az első kategóriába tartoztam, azzal a különbséggel, hogy nem a szülőkkel éltem, hanem magamat tartottam el. Volt komoly párkapcsolatom, de inkább hajlottam a bulizásra, a mának élésre, a partikra. Tudatosan választottam ezt az utat, nem akartam férjhez menni, nem akartam spórolni és a jövőt tervezni, nem akartam otthon ülni.

Most (33), férjnél vagyok két éve, de a kapcsolatunk 4 éve is inkább szólt a bulikról, a csavargásról, az utazásról. Most kezdünk hozzá, hogy na akkor tegyünk félre, legyen saját ingatlan, legyen-e gyerek. Így voltam és így vagyok boldog. Ugyanakkor nem ítélem el azokat akik a másik csapatot erősítik, akiknek ilyenkorra már ház, gyerekek, rendezett élet volt. A nagymamám 38 évesen már nagymama volt :D kinek mi a sorsa, kinek mi hozza el a boldogságot!

Egyik sem. Az első nyilván túl feletőlen, és életképtelen, a második nekem viszont túl karótnyelt. Ilyen idősen én még nem álmodoznák esküvőről és stb, bár ez csak az én szubjektív meglátásom. És bulizásból is többet engednék.

Én a kettő katyvasaza vagyok, felelősségteljes, de néha nagyon gyerek, bulizós, de mégis otthonülős.

# 14 - Hát igen, ha az emberek általános véleményei alapján megyünk, akkor sehogy se jó, legalábbis látszólag erre a következtetésre jutunk, mert nincs egy abszolút igazság, amivel mindenki egyetértene.

Viszont ha már az érettségről beszélünk, szerintem épp arra kellene rájönni, hogy az élet nem egy sablonos utazás, egy rugalmatlan előírásokkal behatárolt küldetés.

Miért is élünk, végső soron ? Nem az a lényeg itt, hogy ki mivel válaszol erre a kérdésre, hanem az, hogy rájövünk-e a józan ész alapján arra, hogy mindenkinek a saját útját kell bejárnia.

Ebből kiindulva tehát, nincs “ jó “ út és “ rossz “ út, “ jó “ hozzáálás és “ rossz “ hozzáállás, ezek mind viszonylagos fogalmak , mert önmagukban formátlanok, csak az ember ad nekik értelmet.

Persze, hogy a legtöbben ítélkeznek adott életmód felett, határozott válaszokat adnak mindenre, magabiztos véleményük van mindenről, mert legbelül érzik azt, hogy az életben számos dolog van, amely ismeretlen számukra és félnek az ismeretlentől- ezért inkább magukra erőltetnek egy válaszolási kényszert, egy tudási kényszert, egyszerűen megrögzöttekké vállnak azért, hogy mindenre legyen válaszuk és mindenben jól ítélkezzenek, mert rettegnek attól, hogy van valami, amit nem tarthatnak a kezükben.

Ez a szüntethetetlen ítélkezési vágy nem egy belső megfontolásból jön, hanem az egóból: megakarjuk határozni a jót és a rosszat, mert különben elveszettnek érezzük magunkat, nem tudunk elképzelni egy olyan létezést, amelyben elengedjük a folyamatos irányítási kényszerünket és elfogulatlanul viszonyulunk az élethez és nem azon gondolkozunk, hogy milyennek kell vagy nem kell lennünk, hanem elsősorban VAGYUNK és utána eldöntjük majd mi magunk, hogy milyenek akarunk LENNI, nem pedig fordítva. Minél közelebb állunk a nyugati filozófiához, annál távolabb áll tőlünk ez a típusú világkép.

A kérdésre a válaszom ezek után egyértelmű: nem ítélkezhetek más szemszögéből afelett, hogy ő hogyan látja a világot.

Amúgy vicces, hogy az embernek milliónyi kételye van a saját életére nézve, de ha másról van szó, akkor rögvest tud ítéletet mondani felette.

Össze lehet keverni a kettőt? :D

23F vagyok, és boldog párkapcsolatban élek, párom is 23 éves. Az életünk a féktelen bulizásról szól, szeretünk partizni. Saját magunkat tartjuk fenn, viszont családban még nem gondolkozunk. 8 éve vagyunk együtt, házasságról azonban még szó sem volt.

Létezik ilyen is, egyszerűen szeretünk "világtalankodni", szeretjük, mikor azt sem tudjuk, hol vagyunk... Minden hétvégén másik városban ébredünk, rengeteg barátunk van. Egyelőre nem is akarunk változtatni. :)