Mi a véleményetek erről/rólam?
Igazából mindig is tudtam hogy hogy kell jól kijönni a dolgokból. A tanárok szemében mindig én voltam a legjobb gyerek. Mindig csak 5-öseim voltak, és sohasem csináltam semmi rosszat. Az igazság az, hogy szerintem én szegtem meg a legtöbb szabályt az iskola történetében, csak sohasem buktam le, mert mindig előre gondolkodtam, és szervezetten csináltam. Szerintem jó alkalmazkodóképességem van. Annyi a lényeg hogy nemrég én voltam az "iskola kereskedője". Az egész úgy kezdődött, hogy leváltották a sulibüfét. Az újban semmi jót nem lehetett kapni, ha meg mégis akkor az 3-4szer annyiba került mint az iskolától 50 méterre lévő boltban (nem vicc). Én meg gondoltam hogy nem fogom minden pénzemet arra költeni, inkább megyek és veszek olcsóbban. Néha kilógtam szünetekben a boltba, de senki sem vette észre. Később a barátaim kérték, hogy hozzak már nekik is valamit, adnak pénzt. Természetesen elmentem és megvettem nekik. Aztán mindig többet adtak, azzal hogy kell a fizetség a kockázatért és a munkáért. Majd később elég népszerű lettem. Már nem csak az osztályból, hanem az évfolyamról majd az egész iskolából kerestek, hogy menjek már el nekik valamiért. Aztán valahogy kialakult, hogy az árú árán felül 20%-ot kérek pluszban. Ez nem volt sok szóval jöttek, de volt aki 5000-ret fizetett és azon felül nekem 20%-ot. Szóval ez az egész magával ragadott. Mivel az iskolába járáshoz rendelkeztem pesti bérlettel és a szüleimet nem nagyon érdekelte hol vagyok ezért később komolyabb "melókat" is vállaltam suli után. Volt olyan, hogy beutaztam 12000ft-os fejhallgatóért +2000ft-ért, csak mert az útiköltsége több lett volna.(előre fizettek szóval nem volt vesztenivalóm) A végére már kimondott hálózatom volt. Lehetett nálam pizzát, hamburgert és gyrost rendelni, amit egy másik osztálytársam intézett telefonon, és egy harmadik vette át az iskola előtt. Következő szünetben már meg is érkezett. Az év végén felvásároltam a tankönyveket azoktól akiknek már nem kellett (Az egészet odaadták pár 100ft-ért) és következő évben lehetett nálam kölcsönözni, ha valaki otthon hagyott valamit (egy külön szekrényt béreltem hozzá). Lehetett nálam füzeteket kapni. Egyszer csináltam egy nagy dobást is, amiből majdnem baj lett. Az egyik gyerek hatalmasat bakizott az egyik ünnepségen a felolvasásnál. Megfigyeltem, hogy utána mindenki mondogatta és tiszta népszerű lett. Eszembe jutott a bikicsunáj és hogy abból mennyien vettek kitűzőket és gondoltam hogy miért ne? Megkerestem a gyereket és beszéltem vele. Ő is benne volt szóval vettünk pár kitűzőt és a papírt kicseréltük bennük. A gyerekkel a haszonon 50%-osan osztoztunk (itt ő jobban járt, mert a tőke az enyém volt). Igazából eléggé megfontoltan csináltam/csináltuk szóval nem buktunk le. Vagy csak nem szóltak érte a tanárok. Most új iskolában vagyok, itt nem tervezem ezt csinálni. Mi a véleményetek erről? Szemét voltam, vagy csak kihasználtam a helyzetet? Szerintetek elítélendő dolog volt ezt csinálni?
Ezt úgy 3 éve kezdtem, most 16 vagyok. fiú
Szerintem nem voltál szemét, csak használtad az eszed ;)Üzleti pályára kéne menned :D
Egyébként ezt sose értettem , hogy a büfébe miért mindig 3x annyiba kerül valami mint a boltban.A mi sulink is úgy van hogy van 1 büfé bent, de 100-150méterrel arréb van egy kis abc.A büfébe mondjuk egy XL energiaital kerül nálunk 230-ba addig a másiknál megkapjuk 120-ért
3 éve kezdted, most vagy 16, tehát kb. 13 éves korod óta csinálod, tehát általános suliról van szó. Ha rosszul következtettem, akkor bocsi...
Na most, azért én nem lennék ennyire büszke, mert általános iskolás gyerekeket nem nehéz így megvezetni. Ha például felnőtt embereket versz így át, az már valami lett volna.
Az meg, hogy a tanárok nem vették észre, jelentheti azt is, hogy irtó sz*r és gyenge suliba jártál, ahol nem figyelnek kellőképpen a gyerekekre, és lesz-rják, hogy esetleg kiszökik, ahol az autó is elütheti vagy elrabolhatják vagy bármi egyéb.
Szóval a legtöbb esetben szerintem csak szerencséd volt, vagy a felnőttek voltak felelőtlenek, azokat pedig nem nehéz kijátszani...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!